A Veszprémi Petőfi Színháznak alkalmazkodnia kell a jelen gazdasági, társadalmi helyzetéhez. Vagyis 25 millióval kevesebb költségvetésből kell magas színvonalú előadásokat készíteni. Hogy hogyan, miképpen, azt ma még nem tudni. De egy biztos, lépnie kell, ki kell találnia újra önmagát. Mindezt azonban csak a környezetével, gazdasági, szellemi holdudvarával együtt tudja sikeresen megvalósítani!

Évek óta mondom, a színházaknak váltaniuk kell, mert az államtól, megyétől, várostól egyre kevesebb támogatásra számíthatnak, miközben a nézőikre sem háríthatják a növekvő terheiket, hiszen ők is egyre kevesebb pénzből élnek. Rugalmasabb, a piac igényeit, változásait azonnal követni tudó szervezetekre van szükség. A színházak eddigi struktúráját, menedzsmentjét kell átalakítani, azért, hogy továbbra is magas színvonalú előadásokkal védjék, építsék a magyar kultúrát.

Egy sokat megért, tapasztalt színész-rendező barátom mondta: a színház nemcsak a pénz, hanem képzelet kérdése. Szerinte kevés pénzből, jó ötletekkel, újítással lehet még színházat csinálni.

A színházcsinálást nem a művészeti tevékenységgel, hanem a háttérrel kell kezdeni. A piac igényeit kielégítő, elvárásait követni tudó menedzsmentet kell létrehozni! A négy-ötévenkénti igazgató választás csak ritkán hoz újítást, legtöbb esetben „csak” új igazgató kerül a színház élére, aki, amire kialakítja az új stábot, megismerkedik a környezetével, már készülhet a következő választásra. Talán hatékonyabb lenne egy, a helyi viszonyokat jól ismerő menedzser-igazgató kinevezése, aki a művészeti oldal folyamatos személyi frissítésével tudná mindig megújítani a színházat, miközben stabil gazdasági alapra helyezné azt.

Legelső egy mindenkit megszólító színházi imázs létrehozása. Szükséges hozzá a hatékony kommunikáció, a médiákkal való együttműködés, saját kiadványok készítése, terjesztése, egy új, egy kicsit a bulvárt is használó színházi nyelv kialakítása. A hagyományápolás mellett egy kis polgárpukkasztás – és mindezekre építő marketing, ami minél több nézőt, minél több szponzort jelent.

Ennek a létrehozásában óriási felelőssége van a fenntartónak. Neki kell rákényszeríteni a színházat a változtatásra, neki kell megteremteni bennük ennek igényét, nekik kell segíteni a vezetők ez irányú tevékenységét. A fenntartónak, a színháznak szerződést kell kötnie, amiben le kell írni, hogy a pénzéért mit vár el a fenntartó. Hány kortárs, hány klasszikus előadást, hány iskoláknak szóló bemutatót, a színházi előadások mellett az intézmény mekkora feladatot vállal át a helyi kulturális életben: mennyi hivatalos ünnepi műsort készít, mennyi kiállítást szervez, hány vendégelőadásoknak ad otthont, milyen fesztiválok létrehozásában vesz részt, milyen képzéssel foglalkozik…

Veszprémben ezt az általános okoskodást még nehezíti az a tény, hogy komoly vetélytársakkal is számolni kell a Petőfi Színháznak. Létezik egy, a piachoz jobban alkalmazkodó, rugalmasabb vezetési struktúrával rendelkező, fesztiválszervezésben élen járó teátrum, a Pannon Várszínház, emellett a gyermekelőadásokat készítő bábszínház, és a vendégelőadásokat befogadó Hemo és a helyi művelődési központ.
A kulturális koncepciót készítők ennek tudatában alakíthatják a Petőfi Színház határait.