Sajnos kezdek hozzászokni ahhoz, hogy ha valami tradicionális rockzenére vágyom (én ezt nagyon szeretem), el kell hagynom a várost, hogy valahol máshol legyen szerencsém. Nem értem a helyi szervezőket, miért nem vállalják be estére az őserejű zenét. (A cikk írása alatt is a Black Sabbath duruzsolt a hangfalakból.)

Szóval, Várpalotán játszott a Team Rock Band, (Kósa Zsolt – ének, Bajzát Ferenc – gitár, Bajzát Zsolt – billentyűsök, Erdélyi Csaba – basszusgitár, Csíkós Csaba – dob), természetesen az Alagsorban, és természetesen nagy bulit raktak össze most is.

Divat ide, technika oda, a TRB a szó legnemesebb értelmében ápolja a hard rock legjobb hagyományait. A Deep Purple és a Uriah Heep számai mellett a régi magyar, bandák, a Piramis, a P. Box, a Karthago és a Taurus dalait is műsoron tartják. És akkor a legutóbbi bandánál álljunk meg egy pillanatra. A magyar hanglemezgyártás volt olyan jó, hogy életében ignorálta Radics Bélát, és halála után sem sok felvételét adták ki. A Team Rock Band azonban bevette repertoárjába a gitárkirály dalait, sőt 2005-ben együtt játszottak néhány magyar rocklegendával a Radics Emlékkoncerten. Az eredményt tudjuk: jeles! Szóval, úgy gondolom, a TRB talán legnagyobb érdeme a Radics-örökség méltó ápolása.

Persze nagyszerűen szóltak a Deep Purple örökzöldek is: a Highway Star, a Lazy, a Smoke On The Water vagy a drámai Child In Time. Ekkor már én is a színpadon tartózkodtam, ugyanis Hegdűs Pisti barátom, a zenekar menedzsere felcibált a deszkákra, hogy nekem, mint nagy Purple freaknek, ezt innen kell végighallgatnom. Hú, de jó volt, Bajzát Feri akkora szólót lenyomott, hogy majdnem szétkapta fekete Les Paulját. Vagy amikor Tamás egyedül énekelt valamit, Zsolt velünk együtt villázott kollégájának a színpad előtt. Valahol olvastam, hogy kezdetben, a zenész csak abban különbözött a rajongótól, hogy ő állt a színpadon. Ez a rock and roll, tetszik tudni?

No, és volt a zenekarnak egy vendége is, Takáts Tamás személyében. A Karhago frontembere beszállt, a srácok közé a Heep Easy Livin’-je erejéig, no aztán a TRB rágyújtott két Karthago-darabra is, szóval elhangzott az áruló és az Apáink útján, ami szerintem mind zenéjében, mind szövegében talán a legjobban sikerült nótája az elefántos bandának. Tamás még néhány szám alatt fennmaradt a színpadon. Nagyon tetszett, ahogy Zsolttal együtt énekelték a ráadásban a Piramis Becsületét vagy a Bencsik-Radics emlékdalt, a Zöld, a Bíbor és a Feketét.

Bár a banda tagjai civil munkahelyeken dolgoznak, egy abszolút profi zenekart láttam ezen a szombat estén. Kósa Zsolt erős, magas énekhangja, a Bajzát testvérek vibráló gitár-orgona párbajai, a két Csaba alkotta ritmusszekció tökéletes teljesítményt nyújtott. Remélem, nem ez volt az utolsó TRB koncert az életemben.