Maholnap (a szó szoros értelmében) új elnököt választ az SZDSZ. Kuncze Gábor visszavonulásával mindenképpen lezárul egy korszak a kisebbik kormányzó párt történetében. A magyar politika egyik jellegzetes alakja adja át a stafétát a fiatalabb nemzedéknek: bizonyára sokan sajnálják majd a csipkelődő humorú, deáki karakterű Kuncze háttérbe lépését (mint ahogy sokan örülnek is majd neki), de a változás szükségszerű az SZDSZ életében, és egy ilyen időszakhoz könnyebb hozzálátni új arcokkal, új vezetőkkel.

Fodor Gábor és Kóka János pártelnökségért folytatott vetélkedése hónapok óta a legszélesebb nyilvánosság előtt folyik. Mindketten végiglátogatták a vidéki pártszervezeteket, folytattak televíziós vitát, minden lehetséges médiumon keresztül párbeszédet folytattak szavazóikkal, az SZDSZ tagjaival, de tágabb értelemben minden liberális szimpatizánssal is. Ez persze az új elnök legfontosabb feladatából is adódik: újra emelkedő pályára állítani a 2002 óta a parlamentbe jutási küszöb szélén egyensúlyozó pártot, és elérni az álmok netovábbját, a 10–15 százalékos, stabil középpárti státuszt.

Ilyen szempontból ez a választás mindenképpen sokat használ az SZDSZ renoméjának, hiszen régen fordult már elő magyar politikai párt esetében olyan nyitott, demokratikus elnökválasztás, ahol a végeredményt nem lehetett volna előre borítékolni. Fodor és Kóka meccse tisztességesnek tűnő, kétesélyes összecsapás, ahol mindkét fél az együttműködés szükségességét hangsúlyozza, hiszen bármelyikük is kerüljön ki a vetélkedésből győztesen, ugyanabban a pártban kell majd politizálniuk, az elnöki kampányban megfogalmazott céljaik pedig ugyanúgy aktuálisak maradnak.

Másrészt a két „erős ember” megmérettetésének vannak hátulütői is. A színfalak mögött a külső szemlélő számára szelídnek és konstruktívnak tűnő kampány ugyanis itt-ott azért hajlamos eldurvulni, és sokan annyira elköteleződnek egyik vagy másik oldal támogatása, elfogadása mellett, hogy az ellenfél győzelme esetén talán még a párttól is teljes mértékben elfordulnának (én legalábbis hallottam ilyesfajta nyilatkozatokat mindkét jelölt győzelmére vonatkozólag).

Pedig elképzeléseik sokban hasonlítanak egymásra: mindketten a párt átszervezéséről beszélnek, a vidéki alapszervezetek súlyának növeléséről, a liberális szavazóbázis megszólításáról. Persze vannak nagyon fontos különbségek is, bár ezek gyakran a két jelölt vélt vagy valós karakterbeli különbségeiből adódnak. Kóka fiatal, sikeres yuppie. Az üzleti szférában elért sikerei után villámgyors politikai karriert futott be, és sokan azt várják tőle, hogy a menedzser-típusú gondolkodást honosítja meg az SZDSZ-ben. Mások éppen ettől félnek, és a rendszerváltó értelmiség hagyományának továbbélését, a klasszikus liberális értékrend képviseletét látják Fodor alakjában megvalósulni.

Mindkét jelölt ellen és mellett is számos érvet lehet felsorolni, bár sokan képviselik azt a salamoni álláspontot is, hogy legjobb lenne kettejükből egy elnököt gyúrni. Ez ma még biztosan kivitelezhetetlen (néhány évtized múlva a genetika talán már ebben is segíthetne), de annyi igazság ebben az „elképzelésben” is van, hogy a párt szempontjából az lenne az ideális, ha a választás után a győztes a második helyezettet is valóban bevonná az irányításba, és az SZDSZ két fele nem külön-külön próbálna érvényesülni egymás ellen áskálódva.

Mindkét jelölt alkalmasnak tűnik arra, hogy új irányt adjon az SZDSZ-nek, sikerre vigye pártját a stabilitásért folytatott politikai küzdelemben. Természetesen mindkét választásban benne van a bukás kockázata is: a liberális párt többször látott már olyan vezetőt, aki külső vagy belső okokból nem volt képes megújítási programját véghezvinni.

A választmányi tagok lassan útra kelnek, és nemsokára pontot tesznek a történet végére – voksaikkal eldöntik, melyik jelöltnek lesz végül lehetősége a bizonyításra. Kóka Jánosnak ez az első lehetősége (ő maga is így fogalmaz), Fodornak talán az utolsó (reális). A választás valószínűleg hosszú távon is meghatározza a párt sorsát, könnyen eredményezheti a 2010-es bukást, de akár a felmagasztosulást is. Hogy a küldöttek az SZDSZ szempontjából a legjobb döntést hozzák-e meg, azt sohasem tudhatjuk meg, hiszen itt nincsen „mentett állás”, amihez az esetleges kudarc után vissza lehetne térni, de arra is éveket kell várnunk, hogy igazán ítéletet alkothassunk majd a választás sikerességéről.