A kormány „reformjainak” hatására számtalan munkahely szűnik meg országszerte, így nálunk is. A megye és a város vezetői nehéz, szinte lehetetlen feladat előtt állnak, a leépítés ne csak pénzelvonás, munkahelycsökkentés legyen, hanem egyfajta – igaz kényszerűségből fakadó – megújulás is, azaz a szükségből kovácsoljanak erényt! Ezt csak szakmai alapokon állva, őszintén lehet megtenni.

„Köszönöm a munkáját. Nagyon elégedett voltam Önnel, de sajnos a pénzügyi helyzet miatt nem tudom a későbbiekben alkalmazni.” Vélhetően több ezer helyen hangzik fel nap mint nap a fenti mondatsor országszerte a kormány áldozatos tevékenységének köszönhetően.

„Leépítünk! Bocsánat, reformálunk, ésszerűsítünk, átcsoportosítunk.” Mennyivel jobban hangzanak az utóbbi megállapítások, bár az elszenvedő, vagyis az utcára kerülő embereknek ez teljesen mindegy. Sokuk szerint a helyzeten ugyan nem változtat, hogy mit mondanak, de nekik jobban esne, ha fentről a kormány részéről bocsánatot kérnének tőlük, vagy legalábbis őszinték lennének, megmondanák, miért történt, ami történt, és mikor várható javulás, újabb álláslehetőség.

Erre várhatnak, várhatunk. Őszinte szavak helyett reformokról, szükséges változtatásokról lehet hallani – és egy biztató jövőről. Igaz, nem tudjuk, mikor köszönt be a Kánaán, mikorra várható a felvirágzás.

Ha már fentről nem várhatunk jobbat, akkor marad a helyi, megyei és városi vezetők felelőssége. Nekik kell átnézni, megvizsgálni, hogyan lehet a legkisebb fájdalommal életben tartani az intézményeket, munkahelyeket – mert az biztos, hogy kevesebb pénzből gazdálkodhatnak, ami nem az ő hibájuk!

Ne a fűnyíró elvet alkalmazzák, vagyis ne a megtakarítandó összeget osszák le az intézményekre, hanem az ésszerűséget – most itt nem a politikai lózungra gondolok, hanem a szó igazi magyar jelentésére – figyelembe véve változtassanak, építsenek le. Mindezt őszintén, érthetően közöljék intézményeikkel, hatalmas empátia kíséretében. Kinyilatkoztatás helyett megértést kereső megbeszélések kellenek, amelyek során talán számtalan használható ötlet lát napvilágot. Sokat kell beszélgetni, ötletelni, majd megvizsgálni ezek használhatóságát, és megkeresni hozzá a megfelelő embereket.

A kevesebb pénz biztos elbocsátást, kiadáscsökkentést jelent. De ebben a kényszerű helyzetben talán lehetőség nyílna arra, hogy hatékonyabbá tegyék az intézményeket. Ez önmagában nem jelent vigaszt az elbocsátottaknak, de talán megújulási lehetőséget az adott szervezetnek.

A fenntartóknak, intézményvezetőknek közösen kell gondolkodniuk, cselekedniük, mégpedig gyorsan és hatékonyan. Mindehhez bátorság, empátia, kreativitás, vállalkozó kedv szükségeltetik!