Rekordösszegű Diákhitel-kifizetés

Minden eddiginél nagyobb összeget, 8 milliárd 528 millió forintot utalt át a Diákhitel Központ 80 ezer, a felsőoktatásban jelenleg is tanulmányait folytató jogosult bankszámlájára.

A tavaszi szemeszter első kifizetési napján, március 14-én, egyszerre érkezett meg a februári és márciusi részlet, illetőleg - azok számára, akik egy összegben kérték - a teljes szemeszterre járó hitel. Az állam által létrehozott és non-profit, tehát önköltségi elven (üzleti haszon nélkül) működtetett rendszerben a hallgatók szemeszterenként maximum 150 ezer, a költségtérítéses képzésben részt vevők maximum 200 ezer forintot vehetnek fel. A kamat a többi szabad felhasználású forinthitelhez képest rendkívül alacsony, jelenleg évi 9,5 százalék. A törlesztést csak a tanulmányok után kell megkezdeni, és a futamidő a díjtalan előtörlesztéssel egyénileg alakítható.

A most csatlakozott 1568 új igénylővel együtt 2001 óta összesen 232.421 hallgató vette igénybe diplomája megszerzése során a Diákhitel segítségét, akik összességében 128,5 milliárd forintot vettek fel. A Diákhitel-tartozását jelenleg csaknem 90 ezer egykori hallgató törleszti, és a visszafizetési fegyelem változatlanul kiváló. Sokan döntenek úgy, hogy csupán a kötelezően előírt törlesztőrészletet fizetik, de sokan élnek a díjmentes és közvetlenül a tőke-tartozást csökkentő előtörlesztés lehetőségével is, amellyel jelentősen megrövidíthetik a futamidőt. Körülbelül 27 ezren már visszafizették a tartozásukat és le is zárták a szerződésüket. (edupress)

Rovat: