Ne feledkezzünk meg az adatgyűjtésekről és a napi események feldolgozásáról. Csak ezeknek az eredményeknek komplex feldolgozása teszi lehetővé, hogy a pusztán futurológiai okoskodásokon túl cselekvő tevékenységre serkentsük a Földön ma élő embereket. Lehet, hogy reménytelen elgondolás, de össze kell fogni, és az észnek győzedelmeskedni kell a sötét és sokszor nem tisztességes gondolatok felett.

A palatinuszi elemzések sok esetben kénytelenek aktuális eseményekkel foglakozni, mivel a klímaváltozás, az ökoszisztéma egyensúlyának felborulása szinte naponta produkál katasztrófákat, tragédiákat. Ehhez társulnak a felelőtlen emberi cselekedetek, amelyek az indokolatlan környezeti katasztrófákkal csak súlyosbítják napjaink természeti katasztrófáit. Példaként hozhatjuk fel a motorizáció és az energiatermelés egyre gyorsuló folyamatait, a tengerek kizsákmányolását (élővilág, halászat), szennyezését (tankerhajók balesetei), de nem hunyhatunk szemet az egyre fokozódó háborús konfliktusokról sem. Hatalmas környezeti károkat okozott pl. az izraeli-libanoni háborúban az a katasztrófa, amikor egy izraeli bombázás során egy megsérül olajfinomítóból nagy mennyiségű olaj ömlött a tengerbe. Az esemény bekövetkezett, néhány híradást is hallhattunk róla, napjainkban azonban már a feledés homályába vész. A valóság viszont az, hogy még évtizedekig tart ennek az értelmetlen cselekedetnek a környezetre gyakorolt káros hatása.

Érdemes említést tenni arról, hogy a természetet féltő tudósok, gondolkodók mikortól kezdték tudatosan figyelni a környezetünk és az élővilágunk pusztítását.

„Az utóbbi évtizedekben a technika rohamos fejlődésével, a népesség növekedésével és a fokozódó urbanizációval párhuzamosan az egész világon riasztó jelenségnek lehetünk tanúi. Szinte minden ország számára központi probléma lett a levegő, a víz és a talaj szennyezése, a termőföldek csökkenése, a sugárveszély, a szilárd hulladékok felhalmozódása, az energiahordozók és az ásványi kincsek lelőhelyeinek kimerülése, a növény-és állatvilág pusztulása. De idetartoznak a fokozódó városiasodással járó problémák, mint az infrastrukturális ellátás elmaradottsága, a városi levegő szannyezetsége, az ivóvíz hiánya és annak rossz minősége, a zsúfoltság és a közlekedési problémák, a zöldfelületek, a parkok területének a csökkenése és az embert károsító un. civilizációs ártalmak.”

A fenti idézetet nem napjainkban, hanem 1974-ben írták. Körülbelül ere az időre tehetjük azoknak a mozgalmaknak a kezdetét, amelyek arra figyelmeztették a világ minden országát, hogy a véges készleteinket esztelenül ne rabolják ki. Ebben a korszakban tudatosan több évtizedre korábbra visszatekintettek, és a mai kutató számára úgy tűnik, hogy kb. az 1930-as évektől érzékelték azt, hogy a földi élet a visszafordíthatóból (reverzibilis folyamatok) átvált a visszafordíthatatlan (irreverzibilis) folyamatba. Mai szemmel nézve az 1970-es évek eleje még paradicsomi állapotnak tekinthető a maihoz képest. Az akkori kutatások szerint az USA területén évente 129 millió tonna por, korom, szennyezőanyag emisszióval számoltak, és Európa sem maradt el az amerikai értékektől. Abban az időben a levegő minőségének megengedett szennyezés-tartalma 1m³ levegőben 150 mg szennyezőanyagot jelentett. Igaz, az európai ipari fejlődésnek köszönhetően az akkori észak-rajna-westfáliai városok felett 12 000 mg. koncentrációt is mértek. Ezekben az időkben írták le, hogy a por és párafelhő (a CO²-t még nem számították) a napsugárzás több mint 20%-át elnyeli, főleg az életfontosságú ultraibolya-sugarakat tartja vissza. Hazai mérések azt mutatták, hogy akkoriban a tatbányai lakóterületeken a porszennyeződés miatt 10–20%-kal kisebb az ultraibolya-sugárzás (az adatokat közreadta az ÉVM, 1971-ben). Még ebben az évben az akkori Országos Közegészségügyi Intézet mérései szerint Budapest levegőjében az 1930-hoz képest 50%-kal emelkedett a kéntartalom és a koromszennyeződés. Ez a riasztó érték valószínűleg a téli hónapokra volt jellemző, és az általánosan alkalmazott szénfűtésnek volt köszönhető. A ’70-es években a levegőszennyezést tették felelőssé azért az akkori időszakban elképesztően magas – 2,5 milliárd Ft-ra becsült – erdőkárokért. (Akkoriban egy ember fizetése 1200–3500 Ft között ingadozott).

1970-ben egy Bolin nevű kutató írta le, hogy „a környezet károsodása ma már globális probléma, így az intenzív energiafelhasználás következtében az évszázadban mintegy 360 milliárd tonna széndioxid került a levegőbe, amely előzetes becslések szerint hatással lehet a Föld energiaháztartására”. Sajnos a becslés és a mérési eredmények tükrében előrevetített „jövő kutatás” minden tekintetben bekövetkezett.

Az akkori időben végzett felmérések az élővilág pusztulásához vezethető károsítások minden fajtájára kitérnek. Pontos adatok állnak rendelkezésre a vizek, a termőtalajok, a vegyipari termékek stb. koncentrációjának növekedéséről, szennyezésekről. Érdemes kiemelni egy rettegett kémiai szert. A DDT-ből (Láng szerint 1971-ben) a világban akkoriban kb. 50 000 tonnányi halmozódott fel a talajban. Mint ismeretes, a ma élő emberek vérében is viszonylag nagy mennyiségben mutatható ki a DDT, mivel ez a molekula nem bomlik le. Az 1970-es évek elején a nemzetközi felmérések azt mutatták, hogy a legnagyobb koncentrációt Indiában érte el, ott szinte minden emberben kimutatható volt a DDT, meglepő módon ezt követte Izrael és az USA.

Fontos megjegyzésnek tekinthetjük a következő mondatokat: „A pillanatnyi igények kielégítésére a fogyasztói társadalom a természet javait pazarlóan használja, felgyorsul a fogyasztási javak rotációja, és túlzott mértékben használjuk a Föld energiakészletét. Pl. az Amerikai Egyesült Államokban, mely a világ lakosságának a 6%-át teszi ki és, a Föld energiaforrásainak közel 40%-át használja fel. Az erdők égetésével évente becsülhetően 2 millió tonna szerves anyag pusztul el.” Ezek az adatok az 1970-es évek elejére vonatkoztak.

Igyekeztem napjaink arányait meghatározni, sajnos ilyen pontos adatokkal jelenleg nem rendelkezünk, de valószínűsíthető, hogy az arányok azóta csak fokozatosan romlottak. Érdekes megjegyezni, hogy ebben az időben – elsősorban levegő és vízszennyezések miatt – pl. Berlin környezetében az 1859 óta megfigyelt és gyűjtött növényfajok közül 123 halt ki. (Sukopp szerint 1971-ben egyes növénytársulások esetében 20–25%-os a kihalt fajok aránya).

A ’70-es az években a kutatók tényszerű drámai jelentéseket tettek közzé, hogy felhívják a közvélemény figyelmét a környezet károsodására. „A Földön az utolsó 300 évben (1971-hez viszonyítva) több mint 200 emlősállat- és madárfaj halt ki. Az utolsó 100 évben közel 100 faj, az utolsó 50 évben pedig 76 faj tűnt el a faunából, és további 550 emlős állatot és madárfajt fenyeget a közvetlen kihalás veszélye (Dorst,1971, Olschowy1972). (Megjegyzés: a kutatások szerint napjainkra ezek a fajok már kihaltak). A bronxi (New-York) állatkertben látható az a temető, ahol 225 sírkő jelezte az Észak-Amerikában az utolsó 300 évben az emberi tevékenység következtében kipusztult állatfajok számát”.

Ebben az időben jelentek meg azok a felmérések, amelyek az emberiség növekedésének prognózisát írták le: „Miközben fokozódik a környezet szennyezése, a talaj, víz, levegő és az élővilág terhelése, az energiaforrások kimerülése, a 2000. évre demográfiai robbanással kell számolni. Az ENSZ felmérései szerint 1960 és 2000 között a világ népessége 3 milliárdról 4–5 milliárdra növekszik (Itt nagyon elszámolták magukat, mert sajnos mára a Föld népessége 6,3 milliárd!) Mindezek együttesen a természetes környezet megbomlásának a veszélyét jelzik.” (Megjegyzés: bekövetkezett).

Más vélemény szerint (pl. Szentágothai János professzor) nem okvetlenül szükséges a demográfiai robbanás veszélyével számolni, mivel a populációszabályozás megfelelő eszközei az emberiség számára adva vannak. (Megjegyzés: Kínában a tudatos, központilag szervezett családtervezés ellenére is 2006-ra 1,3 milliárd ember él.)

Írta:
Szacsky Mihály