Meglepő volt hallani a külügyminiszter asszony azon kijelentését az USA-ban, miszerint hazánk arra törekszik, hogy logisztikai központ legyen. Lehet, hogy véleményemmel egyedül maradok, de én azt mondom, NE legyen!

Sajnos a tendenciák viszont arra utalnak, hogy a politika hazánkat a globalizmus rettenet-masszájába akarja taszítani annak ellenére, hogy az Európai Unió számos tagja fenntartja a nemzeti önrendelkezését. Feltételezhetjük, hogy az unión belül vannak nemzeti önrendelkezési országok, akik kiállnak a mezőgazdaságukért, iparukért, kultúrájukért stb., és kellettek olyan országok, akik masszaként egy modern gyarmatosítást szenvednek el. Folytathatjuk a sort pl. az autópálya-építésekkel és az általam rendkívül módon elítélendő zöldmezős beruházásokkal.

Az egyre szaporodó ipari parkok azt sugallják, hogy hazánk a felemelkedés útján jár, a valóságban azonban az, hogy a területek és tevékenységek szinte kivétel nélkül mind külföldi tulajdonban kerültek. A magyar állam adókedvezményeket biztosít számukra, olcsó munkaerőt is biztosít, miközben boldogan dörgöli a markát, hogy a külföldi tulajdonos fizeti az éhbérért dolgozó honfitársaink után befizetendő járulékot. A politikai elit fáradságos munkával elérte, hogy államunk koldusbotra jutott. A gyenge állam minden ismert estben igyekszik magát erősnek mutatni, miközben szánalmasan koldul, és törvények mögé bújva próbálja luxuséletét biztosítani úgy, hogy állampolgárainak zsebében turkál. A profit meg kivándorol.

De elemezzük egy kicsit a logisztikai-központ kérdést! A jövő tehát az, hogy hazánk közlekedési csomóponttá és raktárországgá válik, ahol az itt lakókat enyhén szólva gyanús eredetű élelmiszerhulladékkal etetik, a mortalitást, a halálozást optimalizálják, hogy nyugdíjjat lehetőleg ne kelljen fizetni. Tudom ez sötét jövő, de miért lenne okunk optimizmusra? A tumoros megbetegedések és azok halálozás statisztikája alapján az unióban sereghajtók vagyunk, a szív és érrendszeri megbetegedések mutatói is igen gyalázatosak. Ezek a tényszerű statisztikák is elemezhetők – és nem lehet elkerülni az ok-okozati összefüggések felderítését. Azért nagy a daganatos megbetegedések aránya, mert genetikailag kifutott népesség vagyunk. Jogosan sokan kérhetik ki maguknak ezt a felvetést is, de olyan hatások érik a hazai lakosságot, amelyek nagy kockázatot jelentenek az említett rettegett betegségnek a kialakulásában. Ismét vissza kell térni eredeti gondolatunkhoz, amely szerint a biológiai létet az anyagcsere-folyamatok tartják fenn. Optimális esetben szennyezésmentes levegőt kellene beszívunk, anionokkal és kationokkal optimálisan telített természetes ivóvizet kellene inni (ezen kívül lehet még minden természetes eredetű folyadékot pl. 100%os, tartósítószer mentes gyümölcsleveket, bort, sört), és szigorúan biológiai eredetű táplálékot kellene fogyasztani. Ismét felbukkant az élelmiszer (tápanyagok, táplálékok, mindenféle innivalók) -biztonság és a globális élelmiszer-kereskedelem kockázata.

Jövőképünk kialakításakor figyelembe kell venni a hatalmon lévő politikai erőket (kormánypártokat és ellenzéket egyaránt) és terveiket, amelyek esetleg a jövőbe mutatnak. Nem arra gondolok, amikor egy-két évre előre próbálnak programokat felvázolni, hanem arra, amikor valamilyen sugallatra az ország működésének, szerkezetének teljes átalakításán fáradoznak vagy vizionálnak. A nagy kérdés az, hogy a jövő társadalmát és az ország működő képességét hogyan képzelik el. Mert ha törvényt hoznak rá, azt akkor is véghezviszik, ha csapnivalóan rossz. Itt kell a gondolkodó embereknek megszólalni, és a tévelygő fantáziálások helyett olyan jövőképet kell előre vetíteni, amely már képes az elmúlt időszak hibáit is folyamatosan „kár-enyhíteni”.

A fenntartható fejlődés extenzív és intenzív, elsősorban gazdasági jellegű feladatai helyett a természeti egyensúlyt kell visszaállítani, hogy néhány generáció után a földi biológiai lét nehogy a megsemmisülés irányába mutasson. Természetesen a teljes biológiai lét nem fog megszűnni, de az ember, mint biológiai lény, a veszélyeztetett, kihalásra ítélt fajok közé kerülhet. A világban nagyon sok tudós ezzel a kockázattal már számol. Biztos, hogy az emberiség egyik nagy katarzisa lesz az, amikor az olajmezők kiapadnak, és az olajra érülő társadalmak összeroppannak. Ezt az időt az optimistább szakemberek is (a jelenlegi napi olajfogyasztás alapján) mindössze 50 év múlva valószínűsítik. Mi ötven év az emberiség életében?

Tudjuk és ismerjük gazdasági és technológiai csúcson lévő államok filozófiáját. Növelni a termelést, növelni a profitot, XXI. századi gyarmatosítással biztosítani a fogyó nyersanyagkészleteket, és minél több piacot árudömpinggel terrorizálni. Meglepő volt, amikor az USA és néhány vezető gazdasági állam ráébredt arra, hogy Kína ebben a kétes versengésben az élre tört. De milyen áron? Korábban idéztük Braun egyik tanulmányát, ahol előrevetítette – pontos és módszeres számításokkal –, hogy Kína ökoszisztémája hogyan roppanhat össze. Ez azt vonhatja maga után, hogy az 1,3 milliárd embert (a Kínában élő lakosok száma) a kínai állam nem tudja etetni és itatni, a levegő pedig „mérgezett” lesz. Mi következik ebből? Vagy elpusztul néhány 100 millió ember, és az erőltetett géntechnológiák miatt biológiai mutációk irányíthatatlan és önállósodott formációi alakulnak ki, vagy az ökológiai menekültek száma a jelenlegi évi 40 millióról 840 millióra emelkedik. Hol van ennyi hely? Az USA vállalja, hogy az államokban biztosítja ezeknek az embereknek a betelepülését? Ismerve az USA bevándorlási politikáját minden part-menti helyen és légikikötőben azonnal erődítéseket létesítene, ha csak nem egy genocidumot választana…

Remény csak akkor lehetséges, ha a minket követő generációkat példás módon oktatjuk, kultúránkat, művészetünket, tudományunkat átadjuk nekik, hogy a mi hiányosságainkat korrigálják és a felhalmozott tudást a földi élet megmentésére fordítsák. Emellett pedig mindazt, amit őseink és mi elrontottunk, korrigálják, és az emberiség fennmaradásának reményében hozzák helyre.

Írta:
Szacsky Mihály