Újra megszólalnak a "Pannon Tudományos Műhelyek"

Megújult formában, új helyszínen, a tavaszi félévben is folytatódik a tavaly februárban útjára indított előadássorozat.

Tavaly februárban újabb rendezvénysorozattal bővült az egyetemi események palettája. Minden hónap utolsó szerdáján a Pannon Tudományos Műhelyek elnevezésű előadássorozatnak ad otthont az egyetem. Ennek keretében a Pannon Egyetemen dolgozó professzorok értekezést tartanak tudományos témákban. Az előadások közönsége elsősorban a Közép- és Felső-Pannon Régió középiskolásaiból kerül ki, akikkel ily módon kívánják megismertetni az egyetemen folyó munkát. A rendezvény az egyetem regionális szerepvállalásának üzenetét hordozza, és egyben a Veszprém-Székesfehérvár vonzáskörzetének fejlesztéséhez kíván hozzájárulni. Az egyetem a tudományos előadások tekintetében összhangban van a Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Területi Bizottságával, ahol e kezdeményezéshez hasonló módon már régóta rendszeresen tartanak értekezéseket országos hírű professzorok. A két intézmény semmiképp sem tekinti egymást konkurensnek, sőt együttműködést és egymást erősítő hatásokat várnak a rendezvényektől.

A félév első előadójaként Dr. Mihályi Péter tanszékvezető egyetemi tanár tart tudományos előadást "Egy ország egészsége - tények és trendek az egészségügyi reform kontextusában" címmel február 28-án, szerdán 18.30 órakor a Pannon Egyetem B épületi konferenciatermében.

Rovat: