Új év kezdődött 2007. január 1-jével, ami nem jelenti azt, hogy bolygónk, a Föld megszabadult volna mindazoktól a terhelésektől, amit az emberi tevékenység váltott ki. A Föld élővilágát, a természetet számos, napjainkra már megállíthatatlan károsító folyamatok terhelik. Az emberiség, a társadalmak szinte tudomást sem vesznek ezekről a folyamatokról, egyfolytában a gazdaság vezető szerepét hangoztatva a fenntartható fejlődés lidércét kergetik.

A Palatinus Klub felvállalta, hogy természetben zajló, szerteágazó folyamatokat lehetőség szerint összefüggéseiben értelmezi és elemzi. Szinte minden Palatinusz-írásban, dokumentumban felhívtuk a figyelmet arra, hogy igen helytelen dolog csak a részletekre figyelni, és nem foglakozni azzal, hogy az ok-okozati összefüggések adott esetben milyen bonyodalmakhoz, problémákhoz, adott esetben katasztrófákhoz vezetnek.

A 2006. év utolsó negyedévében a minden elképzelést felmúlóan (a Palatinus-értelmezésekben jelzett) megjelenő problémák tömeges megjelenése már zavarokat okozott kontinenseken, földrészeken és nem utolsó sorban hazánkban. A társadalmi reakció és a politikai-gazdaságpolitikai magyarázatok természetesen nem maradtak el, a problémák folyamatosan fennmaradtak, de még a bekövetkezett környezeti károsítást, az emberi életetminőséget romboló hatásokat sem számolták fel. A magyarázatokban minden esetben törvényekre és jogszabályokra hivatkoztak. Az általános elveken túl érdemes kiragadni néhány nagy veszélyt jelentő eseményt vagy folyamatot.

A sort az élelmiszerbiztonság kérdésével célszerű kezdeni. Napjainkban már szinte kezd feledésbe menni, hogy milyen elképesztő mennyiségű élelmiszert, húst kellett megsemmisíteni 2006. október-november hónapokban azért, mert származása bizonytalan eredetű volt, valamint azért, mert az élelmiszer minden eltarthatóságon felül lett „átcímkézve” – valamint tényszerűen romlott volt. Több Palatinus-írásban hangoztattuk az a tényt, hogy a globális élelmiszer-kereskedelemnek milyen elképesztő kockázata van. Fenntartva azt az állítást, hogy az emberi szervezet számára a tápanyagokat a saját környezetében (kb.30–50 km sugarú körben) megtermelt biológiai élelmiszerekből kellene biztosítani. Elgondolkodtató, hogy pl. a hazai termelésű tojásokat német élelmiszerkereskedők viszonylag magas áron felvásárolják és Németországban forgalmazzák. Ez még elméletileg beleférne a szabad élelmiszer-kereskedelembe akkor, ha a hazai ellátás is biztosított volna. A helyzet azonban ennél bonyolultabb.

Az a kereskedő, aki exportálja a tojást, magas haszon reményében (ami nem csak remény), gyanús körülmények között Ázsiából importált olcsó tojással pótolja a hiányt, azzal látja el a hazai bevásárlóközpontokat. Ezt tekinthetnénk rágalomnak, de nem az, mert ha a híradásoknak lehet hinni, akkor az a hír is figyelmet érdemel, amiben láthattuk és hallhattuk, hogy kb. 1 millió ilyen bizonytalan eredetű tojást foglaltak le a hatóságok. Említhetnénk még a húskészítményeket, lekvárokat, és hosszan sorolhatnánk azokat az élelmiszereket, amelyekre a hatóságok rábukkantak. Ennek az un. szabad, liberalizált élelmiszer-kereskedelemnek a profittermelő hatása nem vitatható. Érdemes elgondolkodni azon, hogy korábban már mi mindent etettek meg velünk ezek a kereskedők. Felvetődik a kérdés, a hazai mezőgazdaság nem tudja ellátni Magyarország lakosait élemiszerrel? A kérdésre mindenki adja meg saját magának a választ. Felelősséggel kijelenthető, hogy távoli bioszférában termelt élelmiszerek az emberi szervezetre nézve súlyos veszélyeket jelenthetnek. A problémakör olymértékben tág, hogy célszerű a kérdést folyamatosan a palatinuszi elemzések figyelmében tartani.

A tényszerű események is torz formában „kerülhetnek vissza”. Emlékezzünk az őrölt pirospaprika botrányra. Kifejezetten kereskedelmi megfontolásból a magyar paprikába (ismereteim szerint szín miatt) felelőtlenül gyanús módon az Európai Unióba valahogy bekerült brazil paprikaőrleményt kevertek. Mint ahogy a híradásban azt közölték: időben észrevették, hogy az őrleménynek magas az alfatoxin tartalma, ami pl. honfitársainkra nézve veszélyt jelenthet. Az ügy megoldódni látszik (talán), de minap az egyik közszolgálati rádióban azt lehetett hallani: „ez hasonló, mint az aflatoxin, ami a … őrölt pirospaprikában van”. Tehát eljutottunk oda, hogy az értelmes médiakommunikátorok az aflatoxint a hazai paprikatermesztés természetes velejárójaként kezelik. Határozottan és egyértelműen azt kell mondani, hogy ezt a fajta kommunikációt azonnal be kell fejezni.

Kíváncsiságból elmentem egy nagy bevásárlóközpontba, és végignéztem nagyon sok élelmiszerre ragasztott tájékoztatót. Tapasztalataimat folyamatosan igyekszem feldolgozni, de egyértelműen ki lehet jelenteni: a nemzetközi importban megjelenő élelmiszerek nem fedik azt az elvárást, miszerint az emberi szervezet részére természetes biológiai táplálékot kell biztosítani. Szomorúan láttam, hogy a harsogó reklámfelületek alatt pl. olyan burgonyát árultak, ami nem hazai termesztésű, és a zsákokból hosszú csirák lógtak ki. A legnagyobb tülekedésnél tálcán fóliázott húst árusítottak, ami természetesen valamiért 50%-al olcsóbb volt, mint a másik hús. Kétségtelen, hogy ezek kiragadott példák, de a jövőben arra kell törekedni, hogy az optimum közeli élelmiszerellátás lehetőségeit vetítsük előre.

Nagyon zavaró, hogy a nemzetközi élelmiszertermelők és -kereskedők által felkért (megfizetett) tudósok határozottan állítják: akár 8–10 milliárd ember élelmezésére is lehetőség van (természetesen géntechnológiával). Azt viszont nem veszik figyelembe, hogy napjainkban hány éhező él Földünkön. Felvetődik a kérdés: a probléma tehát mégsem megoldható, vagy csak a fizetőképes kereslet kielégítése jelenti az élelmiszerellátás határát? Elméletileg és trükkös számításokkal valóban lehet a mezőgazdaság és állattenyésztés terén mennyiségi növekedést elérni, de az igazi veszélyt az jelenti, hogy a mezőgazdasági területek növelésével arányosan romlik az ökoszisztéma.

Az értelmezhetőség kedvéért pontosítsunk: „Az ökoszisztéma a bioszférának kisebb vagy nagyobb része, amely a biotóp (élettelen környezet) és a biocönózis (növény- és állattársulás) együttes funkcionálása, dinamikus egysége, meghatározott anyag- és energia forgalommal”.

A bioszféra és az ökoszisztémák elemzésénél sajnos azt kell mondani, hogy emberi cselekedet révén nyertünk csatákat: feltörtük az ugart, kiirtottuk az erdőket, helyükbe legelők és mezőgazdasági területek kerültek – de háborút a természettel szembe elveszítettük.

Az élelmiszerbiztonsághoz és a globális élelmiszer-kereskedelemhez tartozik az a tény, hogy 2007-ben ismét felütötte fejét a madárinfluenza egy libafarmon. Példás gyorsasággal izolálták a területet, és ismét több ezer libát irtottak ki. Mezőgazdasági miniszterünk erről beszámolt az EU illetékes bizottságánál, a beszámolót a bizottság tudomásul vette. Bürokrácia, és ismét csak bürokrácia.

2006-ban – e témában írt gondolatokban – számos szakemberre hivatkozva igyekeztünk feltárni, hogy társadalmi törvényekkel, intézkedésekkel, határozatokkal egy világjárvány nem állítható meg. A madárinfluenza tényszerűen jelen van a világban. A probléma csak az, hogy ennek egy olyan mutációját mutatták ki, ami az emberre is veszélyes. A gondolatot tovább görgetve azért tűnik veszedelmesnek a madárinfluenza kérdése, mert ha a H5N1 mutáció a megfertőzött embert közvetlenül fertőzi, és az emberben egy új mutáció alakul ki, akkor nem kizárható az emberről-emberre terjedő vírus sem. Ezt ez idáig „megúsztuk”, de nem lehetünk nyugodtak. A dolog pikantériája a hírforrások alapján az, hogy a hazai libatelep után egy angliai farmon is felütötte fejét ugyanaz a vírus (pulykatelepen), és meglepő – vagy talán nem az –, de a tulajdonos mindkét helyen ugyanaz az angol úriember. Elképzelhető, hogy csak a véletlenek egybeeséséről van szó?

A korábbi cikkekben már leírtuk, hogy több elemzést tanulmányozva egy esetleges világjárvány esetében a globális élelmiszer-kereskedelmen keresztül a teljes világgazdaság összeomlása sem kizárható. Nemzetközi kutatók közelítően azonos véleménye alapján ez már akkor is bekövetkezhet, ha 60–100 millió áldozata van a járványnak, mert akkor csak és kizárólagosan karantén-törvényekkel lehet védekezni. Mi van egy ilyen helyzetben, azokban az országokban, ahol tudatosan sorvasztják az élelmiszertermelést és a saját ellátást? Azonnal összeomlik minden kereskedelmi tevékenység, de még a turizmus is.

Írta: Szacsky Mihály