A Magna Cum Laude a Várkertben
Beküldte szerk -
A Magna Cum Laude koncertezik február 16-án, pénteken 21.30 órától a Várkertben.
A Magna Cum Laude zenekar közel négy éve alakult gyulai zeneszerető barátokból. Ez idő tájt a magot Benedek Tamás dob, Milek Joci billentyű, Szabó Tibor gitár, Mező Misi Ének, és Kara Mihály basszusgitáros alkotta. Egy hónapon át tartó huzamosabb próba időszakot követően a zenekar egy országos tehetségkutatón mérettette meg magát, melynek megnyerésével bizonyosságot nyert, hogy a produkció életképes. Három nap alatt elkészült az első négy számot tartalmazó demó felvétel, melyet egy féléves kalandos házalás követett kisebb-nagyobb kiadókhoz. A gyümölcs az Osztály című szám maxi szerződésével érett be, melyhez egy üstökösként robbanó a magyar zenetévén is új színfoltot jelentő klip társult. Ez nem is vonhatott mást maga után, csak egy szédületes koncert turnét számos klubba, megfűszerezve az ország legnagyobb fesztiváljaival és néhány meglepetés koncerttel. Kisvártatva elkészült a második kislemez és videoklip a Lemegy a nap című számhoz, mely igen közkedvelt rádiós sláger lett. Dacolva a palettán lévő zenei irányzatokkal. A Magna Cum Laude 12 számmal a tarsolyában elkészítette első nagylemezét Hangolj át! címmel, majd leforgatta az egyik legsikeresebb klipjét, a Minden állomást, mely a zenetévé és sok rádió etalonjává vált olvasható az együttes honlapján.