Esettanulmányi versenyt tartanak
Beküldte szerk -
Az esettanulmányi versenyek szerves részét képezik a nyugati-európai egyetemek üzleti képzésének. A Pannon Egyetem - lépést tartva ezzel a kezdeményezéssel - immáron VII. alkalommal rendezi meg hallgatói számára a Tímár László Tanulmányi Emlékversenyt és Esettanulmányi Megoldó Versenyt február 18. és 19. között.
Az esettanulmány-megoldó verseny segítségével a hallgatóknak lehetőségük nyílik az elméletben tanult ismereteik gyakorlati alkalmazására, a versenyzők felmérhetik probléma-megoldó képességüket, kreativitásukat. Vagyis, kiváló lehetőség a diákok számára, hogy érvényre juttathassák eddig megszerzett kompetenciáikat, valamint tisztában legyenek saját képességeikkel, szakmai továbbfejlődésük lehetőségeivel.
A rendezvény magában hordozza annak lehetőségét, hogy a szereplők maguk alakítsák életük egy szegmentumában a játékszabályokat. Egyben magában foglalja a mindennapiság reprodukciójához szükséges stabilitást, és hordozza a megújulás ígéretét is. A remények szintjén ilyen egymásra találás lehetőségét kínálja az esettanulmány-megoldó verseny.
A verseny két nap leforgása alatt zajlik le, 4 fős csapatok mérhetik össze erejüket. Az első nap megismerkednek a csapatok egy esettanulmánnyal, amelyre a megoldási javaslatukat a nap végére ki kell dolgozniuk. Másnap pedig szóbeli prezentáció keretein belül kell a csapatoknak meggyőzni a zsűrit a saját igazukról. A zsűri tagjai a versenyszférában jelesen helytálló cégek képviseletében jelennek meg a rendezvényen, legtöbbjük veszprémi diplomával rendelkezik. A rendezvény fővédnöke dr. Bittner Péter egyetemi tanár.
A megmérettetés alapvető célja az esettanulmány módszer terjesztése és népszerűsítése a Pannon Egyetemen, melynek köszönhetően a hallgatók elméleti tudásukat a gyakorlatban is próbára tehetik. Az esettanulmány módszertan segítségével a szervezők szeretnének a hallgatók kommunikációs, analitikus, prezentációs, koncentrációs és problémamegoldó képességén javítani, valamint kreatív gondolkodásukat fejleszteni. Véleményük szerint a jelenlegi oktatási formák, képzési tematikák és a vállalatok igényei közötti távolságot csökkenti az esettanulmány oktatási módszer bemutatása és alkalmazása. Az esettanulmány módszertan gyakorlásával a hallgatók a vállalati szférával találkozva, felkészültebben és rugalmasabban tudnak valós döntési szituációban vállalati, iparági problémákra reagálni.
Az esettanulmányi verseny jó lehetőséget kínál minden műszaki és gazdasági gondolkodású hallgató számára, hogy tudásukat, képességeiket és tapasztalatukat egy valós üzleti probléma elemzésén keresztül mérjék össze.