Mit ér egy jó ingatlanos? Mire figyeljünk (pl. fűtőtestek állapota), és mire ne (pl. az eladó frissen mosott alsógatyáinak mintázata a fürdőben), amikor megnézünk egy lakást? Mi a teendő villámcsapás esetén? Hogyan adjunk jó ajánlatot? A lakásvásárlás maratoni menetének második fázisa az alábbiakban.

Bár nem eléggé részletesen, de az előző részben igyekeztem ecsetelni az ingatlanközvetítők kollektív nemtörődömségét, így az egyetlen pozitív élményünk megér egy kis reklámot. Nemrég nyílt meg városunkban az Otthon Centrum irodája, lehet hogy ez az oka annak, hogy nagy odafigyeléssel, lelkesen, kedvesen, és – ami a legfontosabb – folyamatos kapcsolattartással kezelték igényeinket. Hetente beszéltünk telefonon, akkor is, ha nem volt új fejlemény, jól felkészülve mentünk közösen lakáslátogatóba, a honlapjukon minden kéróról komplett galériát, alaprajzot, részletes műszaki leírást is találhatunk, mindezt napi frissítéssel! (Ez utóbbit a több más cég is fennen hangoztatja, de egynél sem fedte a valóságot.) Pontosan ez a törődés volt az, ami a kisebb szakmai bakikon is átsegített, de hát igazán nem mondható mindennapinak a mi ügyünk (pont különlegessége miatt született/születik ez a cikksorozat is).

Érdekes dolog a lakásnézés, hiszen ilyenkor általában (a ritka kiürített lakások a kivételek) belépünk egy másik ember/család intim szférájába. Nemcsak az ízlésre gondolok, a színvilágtól egészen addig, hogy milyen könyveket olvas, de akár azt is megtudhatjuk, hogy milyen alsóneműt hord (ami ugye ott szárad a fregolin). Ezeket óhatatlanul észrevesszük és elvonja figyelmünket a lényegről, a falak, nyílászárók állapotáról, a tájolásról, kilátásról, az elrendezésről és így tovább. A benyomásokat inkább utólag, lehiggadva értékeli az ember, az alaprajzot böngészve igyekszik felidézni a látottakat. Ekkor próbáljunk elvonatkoztatni az eladó személyétől (bár az olyan előzetes infók – persze szeretett ügynökünktől –, miszerint „a hölgy egy kissé bogaras”, nem éppen pozitívek), hiszen vele igencsak rövid a kontaktus, és azt is általában az ingatlanosok intézik.

És akkor beütött a ménkű. Teljesen véletlenül – a „jut eszembe, ha már ezen a környéken járunk, bár egy picivel a felső határotok felett, de van itt nem messze egy jópofa lakás” szituációból indulva – megtaláltuk azt, amire szükségünk volt. Mivel csak azon a napon heten nézték meg, így egymás kezébe adták a potenciális vásárlók a kilincset, akik ebből kapásból levették az árverseny komoly esélyét. Na, de ezzel akkor nem foglalkoztunk, hatalmas nappali étkezővel, amerikai konyhával, óriási terasz, külön garázs, bónusznak meg egy kis kert, mindkettőnket elvarázsolt.

Ha az orrod elől visznek el egy ideális lakást (mert ezt is átéltük), másodjára gyorsabban döntesz. Egy nap múlva már a reggeli órákban aláírtuk a vételi szándéknyilatkozatot, persze előzetesen áttárgyaltuk ügynökünkkel, hogy lehetőségeinkből a legjobb ajánlatot készítsük el. A taktikánk a következő volt: mivel a kikiáltási árat nem tudtuk megadni (a minimált – mert van ilyen is – viszont igen), így a szokásosnál (10%) magasabb foglalót kínáltunk, azzal a plusz előnnyel, hogy nem sürgős a költözködésünk, de várni sem kell. Mint megtudtuk, a többség ugyanis úgy vásárol, hogy közben a sajátját eladja, ez persze időzavarokat okozhat: a vevő nem tudja eladni sajátját, vagy az eladó nem talál újat, rosszabb esetben mindkettő egyszerre jelentkezik.

Aztán jött négy nap tehetetlen izgalom. Vajon milyen a másik két ajánlat? Mi alapján dönt az eladó? Ha licitre kerül sor, mit tudunk még hozzáadni? Bár az eredmény sejthető, a részletek majd a következő részben lesznek olvashatók.