Múlt héten a miniszterelnök a Fidesz kordonbontására válaszolva építkezésre hívta fel az ország népességét. A mondata frappáns, de valószínűleg annyira igaz, mint a többi. Bontásnak pedig akkor van értelme, ha valami szépnek, jónak az alapjait teremti meg.

Építkezni rombolás helyett. A miniszterelnök felhívása frappáns és megfontolásra érdemes. Csak az a baj, hogy én nem tudok vele mit kezdeni. Mert egy a sok szép verbálreklám közül. Mert én már hallottam tőle sok szépet és jót, de sajnos ezeknek pont az ellenkezőjét tapasztaltam a mindennapi életben. Ezek után nagyon kell(ene) kapaszkodnia, bizonyítania, hogy újból komolyan vegyem, az amúgy nagyon szép, lelkemnek tetsző gondolatait.

Mivel ezzel az oldallal nem tudok mit kezdeni, sokkal jobban figyelek a másikra. Kíváncsian várom a választ. Ami jön, az legtöbbször a kormányprogram elutasítása. Tudom elhatárolni magunkat, megmondani mit nem szeretünk, mit nem akarunk az első egy program megalkotásában. De utána tovább kell(ene) lépni. Érthető, megvalósítható, építkező terv kell! Na, én ezt most nem látom! Lehet, hogy van, de nem jut el hozzám.

Jobban örülnék, ha jól kommunikáló szakpolitikusok véleményeznék a kormányzatot, és nem mindig egy személy, a párt kommunikációs igazgatója. Üdítően hatott rám a múlt heti Heti Válaszban megjelent Új többség című Navracsics Tibor által jegyzett írás. Egyrészt a párt meghatározó politikusa írta, másrészt érthetően, elgondolkodásra késztetően mérte fel a helyzetet. Nem a szokásos paneldumát, már-már az unalomig használt pártszöveget olvashattuk, hanem egy tiszta, világos, értelmiségi okfejtést a mai magyar politikai helyzetről.

Ez a jelenlegi helyzet. Hogy mit hoz a jövő? Lehet, hogy érthető és megvalósítható, mindenki által komolyan gondolt politikai programokat? Lehet, de nem biztos.

De addig is vagyunk mi, értelmiségiek, civilek, akiknek az a feladatuk, hogy figyelmeztessék környezetüket, óvják az alapvető emberi értékrendet, és ne engedjék mellébeszélni politikusaikat!