Minden idegszálukkal a BL-csatára készülnek

Szerdán már pályára lépett az NB I-ben a BL-negyeddöntőre készülő veszprémi csapat, melynek keretéből hiányzik a Bundesligába igazoló Buday Dániel. Őt a szerb Zsarko Sesum pótolhatja, míg Kirill Lazarov hamarosan magyar állampolgár lehet, s közben szerződése meghosszabbításáról tárgyal.

Az MKB Veszprém KC a németországi világbajnokság után visszazökkent a rendes kerékvágásba, a magyar valóságba. Igaz, most újra a bajnoki mérkőzéseken van a hangsúly, de voltaképpen mindenki a következő, a német Kiel elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntővel foglalkozik. (Az első mérkőzést február 24-én Veszprémben, a visszavágót március 1-jén Kielben játsszák.) Ezért nem is bíznak semmit a véletlenre Veszprémben, a közeledő nagy meccs előtt erősebb ellenfelek után néztek.

„Gondolom, nem mondok semmi újat azzal, hogy fantasztikus világbajnokságon van túl a sportág – összegezte véleményét Csoknyai István, a veszprémiek pályaedzője. – Mindenki megismerhette az erőviszonyokat s azt, merre tart a világ kézilabdázása. Arra is rádöbbenhettünk, hogy nekünk, magyaroknak rengeteg még a tennivalónk, hogy lépést tartsunk a legjobbakkal.”

Most azonban újra a kluboké a főszerep, a nemzetközi porondon az MKB-nek kell állnia a sarat. Ennek megfelelően alakítják ki a bajnokcsapat programját. Péntektől Eszéken villámtornán szerepelnek Zdravko Zovko játékosai, s a hazaiakon kívül a macedón Vardar Szkopje és a horvát RK Zagreb lesz az ellenfelük.

„Remélhetőleg felkészülésünk szempontjából hasznosak lesznek az összecsapások – mondta Csoknyai István. – A legfontosabb ugyanakkor, hogy a hosszú szünet után újra összerázódjon a csapat. Játékosainknak lelkileg is rá kell hangolódniuk a következő óriási feladatokra.”

Veszprémben minden játékos ég a bizonyítási vágytól. Buday Dániel Mannheimbe (Kronau-Östringen) távozásával viszont nemcsak kevesebben lettek egy emberrel, hanem nemzetközi szintű kézilabdázót veszítettek. Ez akkor is igaz, ha anyagilag nem járt rosszul az egyesület.

A Buday helyére kerülő szerb Zsarko Sesum játszott már előkészületi meccset a Veszprémben, de hivatalos iratai még nincsenek rendben, ezért bajnoki mérkőzésen nem szerepelhetett. A román Marian Cosma pedig ujjsérülése miatt hiányzott a csapatból a napokban.

Az igazi nagy kérdések viszont még mindig megválaszolatlanok Veszprémben. A tárgyalások pedig folyamatosak, hiszen a macedón BL-gólkirály Kirill Lazarov menedzsere például napok óta Veszprémben tartózkodik. Kérdés, mi lesz Lazarov további sorsa, s az is, marad-e a kispadon Zdravko Zovko, a klub sikeredzője, akivel szintén tárgyalnak az MKB Veszprém vezetői. (nemzeti sport)

Rovat: