2006. november 25-én tették közzé a Stern-jelentést, amelyet Tony Blair miniszterelnöksége legfontosabb dokumentumának nevezett. Felfokozott érdeklődéssel kezdte el tanulmányozni a jelentést néhány kutató, mondván, hogy a klímaváltozás hatásainak elemzését tartalmazza. A tanulmány elején azonban világossá vált, hogy nem Földünk jövőéért aggódnak a „tudományos elemzők”, hanem a klímaváltozás okozta, várható profitcsökkenés mérséklését próbálják megoldani.

Mit tartalmaz a Stern-jelentés?

A klímaváltozás következtében a fejlett országoknak évi 5 százalékos GDP-csökkenéssel kell számolniuk. Ez a legszerényebb számítás, a csökkenés lehet évi 20 százalékos vagy még több, ha a jégmezők felolvadnak. A Golf-áramlat lelassulása vagy esetleges leállása katasztrófát jelentene. A jelentés a klímaváltozás nem csupán lehetséges, hanem valószínű gazdasági és biztonsági következményeiről szól. A válaszok zömében már nem a mi lesz, ha? kérdésére felelnek, a dolog úgy áll ugyanis, hogy ha valami valószínűtlen csoda folytán egyik napról a másikra megszűnne a globális környezetszennyezés, hatásaival akkor is számolnunk kellene, mert ezek késleltetett hatások, és az évtizedekkel korábban elkezdődött halmozódások árát mindenképpen meg kell fizetnünk. De vajon mekkora lesz ez az ár, lehet-e belőle alkudni, és ha igen, hogyan és mennyit?

A Nagy- Britanniában elkészített Stern-jelentés abban különbözik az eddig megjelent elemzésektől, hogy a klímaváltozás okozta gazdasági következményeket, a GDP várható alakulását helyezte az előtérbe – mondta el a szakértői csoport egyik közgazdásza, Sophie Cruickshank.

A kutatók a jelentésben érveket hoztak arra, hogy hosszú távon kevesebbe kerülne az energiaszektor egyébként óriási pénzekbe kerülő átalakítása, mint mindent hagyni a régiben. A nemcselekvés gazdasági következményei ugyanis igen nagyok. Jelenleg minden egyes kibocsátott tonna szén-dioxid legalább 85 dollárnyi kárt okoz, ám ezzel a kárköltséggel sem a befektetők, sem a fogyasztók nem számolnak a döntések meghozatalánál. Ha beépülne az árakba, ha adóval sújtanák, vagy mód lenne az emissziókereskedésre, akkor az emberek szembesülhetnének a szociális/globális következményekkel. Ugyanakkor az alacsony szénfelhasználású gazdaságra való átállás jó üzlet is. Ha ez olyan ütemben történnék, ahogyan ez szükséges lenne, akkor 2050-ig legalább 500 milliárdos üzletet jelentene.

Ha nem történnek változások, mégpedig nemzetközi változások, akkor megrendül a világgazdaság. A ma kibocsátott szén-dioxid még évtizedekig, évszázadokig a légkörben lesz, tehát a hatásaival is hosszú ideig kell számolni. Az előrejelzések azt nem tudják megmondani, hogy a változások pontosan mekkorák lesznek, de azt igen, hogy drasztikusak és visszafordíthatatlanok.

Tom Pravda – a brit külügyminisztérium szakértője – rámutatott: fel kell hagyni azzal, hogy a klímaváltozást környezetvédelmi kérdésként kezeljük, ugyanis alapvető gazdasági és biztonsági kérdésről van szó. Ezért is nevezte Tony Blair 10 éves miniszterelnöksége legfontosabb dokumentumának ezt a jelentést. Át kell állni az alacsony szénfelhasználású gazdaságra, azaz másképpen kell energiát termelnünk, földet művelnünk, fogyasztanunk és közlekednünk. A kulcsszó az energiapolitika – és nemcsak Nagy-Britanniában, hanem az egész EU-ban.

Írta:
Dr. Szacsky Mihály