Ma a pultnál sűrűsödik az élet. Két negyvenes fickó – fröccsébe kapaszkodva – vitatkozik. Már mindenki őket hallgatja, vagyis azt, milyen az élet a reformok hatására náluk, nálunk. Egy-egy kényesebb témánál felhördül a presszó, nemhiába mondják: dübörög az ország.

– Bezzeg októberben a kormány volt a jófiú, rosszak meg azok, akik kinyitották a szájukat és kimentek az utcára. Akkor azt mondtad, dolgozni kell, aztán minden jobb lesz. Most meg, amikor érzed, hogy belenyúltak a zsebedbe, te anyázol a leghangosabban, levelet írsz ennek az áldott Fletónak. Eddig terjedt a liberalizmusod?

– Nekem nem tetszik, ha az utcán intézzük dolgainkat, én attól fázom. De ettől is, ami most itt van, vagy lesz. A suliban többet dolgozom, kevesebb pénzért, mert a túlórát is kéthavonta fizetik ki. Persze így többet vonhatnak le, és tovább ülhetnek a pénzemen. Közben egyre több az adminisztráció, egyre feszültebb a főnököm, mindenki egyre hülyébb, mert félnek a változástól. Mindenki a munkahelyéért retteg. Ki tudja, mi lesz? Pesten már elkezdték az iskolai reformot. Ezt a reformnak nevezett fa..t. Az asszonyéknál, a rendelőintézetben ugyanez a helyzet. Kórházba költöztetik őket, kirúgják őket? Nem lehet tudni. Közben meg a Molnár azt mondja: mosolyogni kell. Én is mosolyognék, sőt röhögnék, ha kirúgnák a bársonyszékből.

– Ezt magyaráztam neked, hogy ez nem reform. Nem a pártszimpátia számít. Hanem az, hogy hogyan élünk, mit viszünk haza. Most az, hogy mit nem. Tavaly választás előtt adócsökkentésről szónokolt ez a szépséges Feri, meg azt mondta azzal a szép, igazmondó szájával, nem lesz vizitdíj. Megkapta, amit akart, a sok benga bedőlt neki, rászavazott, aztán most már azt pofázza, hogy elkúrtuk, de ez nagyon jó, mert jönnek a reformok. Átvágott minket a palánkon.

– Lehet, hogy velem van a baj. Lehet, hogy nekik van igazuk. Most majd elmondja a tévékben. Megmagyarázza, aztán…

– Aztán mi lesz? A dumától nem lesz jobb! Bár az jó, hogy megy a tévébe, mert ott azt tehetem vele, amit a politikai életben nem, kikapcsolhatom. Engem a családi vállalkozásból kirúgott az asszony, papíron. Most kapom a segélyt, de közben dolgozom, mert így lehet megélni. Ez jó? Egy szart! De hazudni, csalni kell, mert akkor ők teszik ezt velem. Ki kell fizetnem a gázszámlát, a gyerek taníttatását. Eddig sem volt ingyen a fősuli, de nem kellett tandíjat fizetni. Te is fizeted a drágább villanyt, te is utazol a drágább buszon, veszed a drágább kenyeret… Jó ez neked, ha közben valaki szépen megmagyarázza ezt, miközben ugyanez a fickó egy másik valóságot magyarázott tavaly!?

– Az biztos, hogy színházjegyre már nem futja, meg koncertbérletre sem, könyvről ne is beszéljünk. Az anyóst is segíteni kell. Nem tud megélni havi 50 000 nyugdíjból. Két kisszobás lakásának fűtésdíja 20 000 Ft, gyógyszerei most már támogatás nélkül 12 000. Mit tegyek? Anyázom, mérgelődöm. Vagy menjek az utcára? Mit tegyek?

– Igyunk még egyet, amíg van rá pénz. Aztán irány az utca… Menjünk haza.