Félkész mű félúton?
Beküldte szerk -
Hónapok óta félkészen áll a veszprémi színházkertben a Rajk László által tervezett 1956-os emlékmű, amit tavaly október 23-án kellett volna felavatni, ám az önkormányzat leállíttatta a munkálatokat.
Az SZDSZ-es politikusként is ismert Rajk tavaly októberben a Népszabadságnak azt nyilatkozta: politikai megfontolások állhattak emögött. A polgármesteri székben az SZDSZ-es Dióssy Lászlót váltó fideszes Debreczenyi János ezt cáfolta.
Brányi Mária, az eset tisztázására létrehozott bizottság elnöke szerint nem azt a műalkotást állították, fel, amely a pályázati anyagban szerepelt. Tagadta, hogy a vizsgálatnak lett volna politikai felhangja. Hasonlóan nyilatkozott Hartmann Ferenc, a városi közgyűlés MSZP-frakciójának vezetője, korábbi alpolgármester is, aki azt mondta: a vizsgálat valós problémákat hozott felszínre.
Tárgyalásokat kezdeményeznek Rajk Lászlóval, hogy milyen feltételekkel fejeződhet be az emlékműállítás. Rajk László úgy nyilatkozott: a bizottság a vizsgálat során nem kereste meg őt, nem tett számára érdemi javaslatot, így a jelentésben szereplő konkrét kérdésekre nem kíván reagálni. Hozzátette: kezdettől fogva a megegyezés híve volt, így természetesen nyitott a veszprémi alpolgármester kezdeményezésére, és kész tárgyalni. (népszabadság)