Kevesebben festik majd Herenden a porcelánt
Beküldte szerk -
A 2005-ös veszteséges év után tavaly ismét nyereséges lett a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. A több mint 400 millió forintos profit ellenére a cég százfős leépítést tervez.
Közel száz alkalmazottjától válik meg az első negyedévben a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt., ami része a 2005 őszén meghirdetett költségcsökkentési folyamatnak, egyben folytatása az elmúlt másfél évben végrehajtott karcsúsításnak - tudtuk meg Simon Attilától, a cég vezérigazgatójától. Mostanra a korábbi létszám 1400-ról már 1100 főre csökkent.
A herendi cég irányítását 2005 őszén vette át a jelenlegi vezetés, amely radikális fordulatot hajtott végre a manufaktúra addigi gazdálkodásában. Az új vezérigazgató által meghirdetett hároméves stabilizációs program alapja, hogy az évi öt-hatmilliárdos árbevétel megtartása mellett a működés minden területén radikális költségcsökkentést hajtanak végre.
- Az első évben közel kétmilliárd forinttal faragtuk le a kiadásainkat, miközben ötmilliárd feletti bevételt értünk el, így várhatóan 400 millió körüli adózás előtti eredményt könyvelhetünk el - mondta Simon. Mindez szerinte azt jelzi, hogy korábban pazarlóan működött a cég. A megszorításokból a munkahelyüket megőrző dolgozók is kivették a részüket, tavaly mindannyian lemondtak a bérük tíz százalékáról. A herendi manufaktúra fő tulajdonosai a Munkavállalói Résztulajdonosi Programon keresztül maguk a dolgozók. Simon szerint az elmúlt másfél évben a vezetés, az üzemi tanács és az érdek-képviseleti szervezetek szoros együttműködésének köszönhetően az emberek elfogadták a kényszerű megszorító intézkedéseket.
A vezérigazgató elmondta: 2007-ben csak további megszorításokkal képzelhető el a nyereséges működés (többek között az exportot sújtó erős forint, az emelkedő energiaárak, valamint a növekvő munkáltatói terhek miatt). A költségcsökkentő lépések között nem csak a százfős leépítés szerepel, tervezik például a termeléshez és a kereskedelemhez szorosan nem kötődő kiegészítő tevékenységek átalakítását is. Simon Attila tájékoztatása szerint a munkavállalókat képviselő szervezetek tudomásul vették a további létszámcsökkentést, mivel ez az ára annak, hogy a megmaradó közel 1000 dolgozó az idén a tavalyihoz képest nyolc százalékkal magasabb fizetést kapjon. (népszabadság)