Hát természetesen a Séd. A poén olcsó, de van jogalapja, mióta némi emberi közreműködéssel csaknem sikerült egyszer már kiapasztani a patakot. Talán ennek is köszönhető, hogy sokan gyanakodva figyelnek mindent, ami „beleavatkozás a természet rendjébe”, tűnjön az mégoly csábítónak turisztikai, biciklizéstani és kutyasétáltatási szempontból.

Szóval bő egymilliárdból épül-szépül majd a Séd-völgye a tervek szerint, és lesz itt minden, ami szem-szájnak ingere. Kisgyermekes apukaként igen jól el is tudom képzelni a Séd-parti sétautat, ahol kisebb kirándulásokra indulhatunk a családdal, kulturált körülmények között pihenhetünk meg a pihenőkben, meg ihatunk egy bambit, ha megszomjazunk – sőt, esetleg kifejezetten nosztalgikus élményként, kopott zománcfestékű, kék karos kutakból kortyolhatjuk az életadó vizet (no, nem a Sédét)…

Persze a terv nem csupán rólam, rólunk, városlakókról szól, hanem hogy a turista fél nappal többet töltsön el Veszprémben. Ezzel kapcsolatban már szkeptikusabb vagyok. Ha magamból indulok ki, elmondhatom, hogy turistaként szeretek szép helyeken sétafikálni, de erre a programpontra inkább a hosszabb (mondjuk legalább négynapos) üdüléseken jut elég idő, mert az egy-két napos utazásokon épp elég a „kötelező jellegű” látnivaló. Szóval hogy a Séd-völgye ilyen módon is betölthesse a neki szánt szerepet, ahhoz azt kellene elérnünk, hogy Veszprém valódi turistacélponttá váljon.

Erre önmagában egy szépen kitalált és megépített sétány nem képes. Persze vannak más, bíztató elképzelések, programok is, amelyekkel kombinálva már van létjogosultsága a „turisztikai attrakció” koncepciójának. Mondjuk, az Ünnepi Játékokkal kombinálva már látok fantáziát az ügyben: ha ügyesek vagyunk, némi jó marketinggel elérhetjük, hogy a Veszprémfesztre néhány napra hozzánk érkező érdeklődők megtoldják egy-két nappal az itt-tartózkodásuk idejét, hogy lófráljanak egyet a Séd-völgyében is.

Talán veszprémiként némileg feszélyező lesz a szép és gazdag külföldiek szórakoztatására végezni napi egészségügyi sétámat kedvenc frissen felújított útvonalamon, de a város boldogulásáért hajlandó vagyok ezt az áldozatot meghozni… Az Utcazene Fesztiválra gondolva már bonyolultabb a helyzet, de csak azért, hogy a „hippik nehogy összejárják a füvet”, remélem, legkedvesebb városi programom nem fog csorbát szenvedni!

Mindent összevetve én örülök a völgy „rehabilitációjának”, és kíváncsian várom az ezzel kapcsolatos fejleményeket. Realista gondolkodóként azt is tudom, hogy több ember lesz, akinek valami nem fog tetszeni, bárhogy is alakuljanak a dolgok – ezek az emberek mindig felbukkannak, ha történik valami. Az sem zavar, hogy nem lesz sem művésznegyed, sem kocsmahálózat, sem őslénypark: ezek is fontos „intézmények”, de valahogy kibírom majd nélkülük.

Ami már a program hasznaként értékelhető, hogy ez volt az első olyan projekt, amivel kapcsolatban az önkormányzat komolyan és érdemben hallgatta meg az érdeklődő egyének és civil szervezetek véleményét – divatosan szólva társadalmi párbeszédet kezdeményezett. Ez persze még a régi önkormányzat volt, de reméljük, hogy az új sem hagy fel ezzel a követésre valóban méltó gyakorlattal!

Az meg aztán végképp hab lenne a tortán, ha néhány „civil” elképzelés meg is valósulna, és hozzájárulna ahhoz, hogy a megújult Séd-völgy önmagában is valóban vonzó turistalátványosság lehessen, nem is beszélve a városlakók még nagyobb öröméről… Szóval hajrá kalandpark és falmászó világbajnokság és minden más, amitől érdemes lesz majd sétálni a Séd-partján!