A francia-magyar együttműködés újabb állomása

A franciaországi Pays de la Loire régióból érkezett küldöttséget Lasztovicza Jenő, a Veszprém megyei közgyűlés elnöke fogadta a napokban. A delegáció az immár egy évtizedes magyar-francia együttműködés keretében érkezett Veszprémbe.

A megbeszélés során újabb közös elképzelések megvalósítását készítették elő a tárgyaló felek Zala-Somogy-Veszprém megye, illetőleg a franciaországi Pays de la Loire régió között.

Talabér Márta a tervekről szólva elmondta, ezév június elején turisztikai szakemberek érkeznek a franciaországi társrégióból, hogy a három előbb említett megyét, illetve Budapestet megismerjék. A Veszprém megyei közgyűlés alelnöke elmondta azt is, a nyár folyamán megyénkbe érkezik egy francia képzőművész, hogy a magyar kortárs művészettel ismerkedjen. Egy későbbi megbeszélés tárgya lesz majd, hogy a balatoni borvidékek csatlakozzanak az európaiakhoz, ezzel felkerülve az UNESCO világörökségi listájára.

A francia delegáció vezetője elismerően nyilatkozott a 10 éves együttműködésről. Catherine Piau hozzátette, örül annak, hogy a választásokat követően mindhárom magyar megye megerősítette a velük való együttműködést. A tárgyalásokat követően a Tihanyi apátságot látogatta meg a francia küldöttség. (vpmegye.hu)

Rovat: