Szerencsét és jókívánságokat hoztak
Beküldte szerk -
Kéményseprők köszöntötték az újév első munkanapján a megye vezetőit.
A kémények őrei hagyományteremtő szándékkal érkeztek a Megyeházára. A hagyomány szerint szerencsét hozó feketeruhások verssel, és pezsgővel érkeztek, hogy koccintsanak a megyei közgyűlés elnökével, és alelnökeivel, valamint a hivatal vezetőivel.
A Puska családban apáról fiúra száll a kormos mesterség, hatan foglalkoznak a kémények tisztításával, a saját maguk által alapított Bt-ben. Az újévet köszöntő Ifj. Puska Ferenc kéményseprőmester versben foglalta össze a jókívánságait, majd Lasztovicza Jenő szólt a vendégekhez, és a megye lakosságához. Az önkormányzat vezetője sikeres esztendőt kívánt. Ezután a kémény ifjabbik őre elmondta, hogy a kéményseprők megjelenését azért tartják szerencsének az emberek, mert a középkortól kezdve munkájuk nyomán egyre kevesebb háztűztől, robbanástól kellett tartani.
A kötetetlen beszélgetés zárásaként idősebb Puska Ferenc pikáns történettel színesítette az összejövetelt. (vpmegye.hu)