Meg kell állítani a pazarló európai halászatot!

Palatinus hírek, szemelvények

Az európai halászok által évente kifogott tengeri élőlények negyede a kíméletlen halászati eljárások során elpusztul anélkül, hogy elfogyasztásra kerülne. A tengeri élővilágra, ezen belül is elsősorban a halakra, bálnákra, tengeri teknősökre és cápákra, a környezetpusztító halászati eljárások jelentik az egyik legnagyobb veszélyt.

A hálókba ugyanis gyakran beakadnak még nem ivarérett, kifejletlen, ezért nem értékesíthető példányok is. A másik probléma, hogy a hajókról a tengerbe hulladékként visszadobott állat-kavalkádban sokszor, már a hálókban megromlott egyedek is fellelhetők.

Sekélytengeri halászat

Az aljzatot lánccal kvázi letapogató halászat az egyik legkártékonyabb módszer. Leginkább az Északi-tenger part menti, 150–200 méteres sekély zónájában élő közönséges lepényhal (Pleuronectes platessa) és a közönséges nyelvhal (Solea solea) lehalászására használják.

Az eljárás lényege, hogy a hajók sűrűn felszerelt, nehéz láncokat húznak végig a tengerfenéken, ezzel nem csak az előbb említett fajokat verik fel, hanem a tengerfenéken útjukba kerülő élővilágot is megtizedelik.

A halászok gyakran alkalmaznak a megengedettnél sűrűbb szövésű hálókat, amelyeken nem jutnak át a még kifejletlen, kis méretű halak sem, pedig ezek fogása tulajdonképpen tilos. Az ilyen jellegű sekélytengeri halászat következtében csak az Északi-tengeren évente mintegy 160 millió étkezéshez elegendő hal pusztul el! Becslések szerint a kifogott lepényhal 80 százalékát visszadobják a tengerbe, mert túl kicsi, és így nem hozható kereskedelmi forgalomba, illetve gyakran azért, hogy több hely maradjon a drágábban eladható nyelvhalnak.

Mélytengeri halászat

A pazarlás nem ér véget az Északi-tengernél, a mélytengeri részek lehalászására kifejlesztett módszerek is jócskán környezetpusztítók. E régiókban az igen lassan fejlődő fajták miatt a halállomány megújulása viszonylag hosszabb időt vesz igénybe, és ezt a problémát tetézi még az is, hogy nagyon magas az elpusztított fiatal halak és a nem értékesíthető kifogott fajok aránya.

Az Írországtól és Skóciától nyugatra fekvő halpadokon hetekig, de néha hónapokig is leeresztve tartanak mélymerülő hálókat, többek között a fokozottan veszélyeztetett mélytengeri cápák begyűjtésére. Az akár több ezer kilométer hosszúságot is elérő hálók láthatatlan falat képeznek, így ami él és mozog, fennakad rajtuk. Amennyiben a hálókat csak hosszú idő után emelik ki, a fennakadt halak közel 60 százaléka is elpusztulhat, emberi fogyasztásra nem alkalmasak.

„Ilyen és ehhez hasonló folyamatok megállítására van szükség. Korlátozni kell az európai mélytengeri halászatot, és szigorítani kell a háló sűrűségére vonatkozó előírásokat” – áll a WWF-Ausztria közleményében.

Összeállította:
Dr. Szacsky Mihály

Rovat: