Zovko megkapta a sokadik sárgalapot
Beküldte szerk -
A hírt nem lehetett tovább titokban tartani Zdravko Zovko szezon végi távozásáról, amit már mind többen tudtak. Most érkezett el az idő arra, hogy Veszprémben két jelölt, Mocsai Lajos és Németh András nevét megszellőztessék.
Magyarországon, amit már hárman tudnak, nyugodtan közhírré lehet tenni, hiszen pillanatokon, de legfeljebb napokon belül minimum a fél ország úgyis tudomást szerez róla. Márpedig a zágrábi illetőségű Zovko családjától megkapta a sokadik sárga lapot. Zovkonak tehát mennie kell, egyidejűleg Veszprémben megkezdődött a keresés-kutatás: ki lenne minél több szempontból megfelelő utód a kispadon? Valljuk be, túl nagy választék nincs is a piacon, olyasféle sikerlistával pedig senki nem rendelkezik, mint Mocsai Lajos.
Ki tudja, hányszor került már neve szóba Veszprémben az elmúlt tizenvalahány év során? Mocsairól köztudott volt, hogy az 1988-as, szöuli olimpiát követően mindenképpen az anyagi kérdéseket helyezi előtérbe. Akkoriban talán még nem volt elég erős a Veszprém, vagy inkább a Lemgoval nem tudott versenyezni? Tény, Mocsai ment, s csak kilenc évvel később jött haza. Ekkor ez 1998-ban történt - pedig a szövetség tette rá a kezét, s a női válogatott élére szerződtette.
Az alkunak tehát igazából csak a sikertelen athéni olimpiát követően lett realitása, amikor Mocsai a Vasas-Invitel női csapatához szerződött. Ez a klub, ha megfeszül is, csak többszörösen szerényebb lehetőségeket tud felvillantani Mocsai előtt, mint az MKB Veszprém, a szakmai különbségekről nem is beszélve. A kérdést itt tulajdonképpen le is lehetne zárni, de ez magyarhonban túl egyszerűnek tűnne. Kell egy kis show, egy kis műizgalom, s erre minimum kikölcsönözték Németh Andrásnak, a BB-Ferencváros és a női válogatott kapitányának nevét.
A teljesen veszélytelen kaland nyilván Némethnek is tetszik, hiszen az egész csak egy kis játék, egy kis ködösítés, hogy a naiv drukkereknek legyen miről beszélniük. Amikor egy ilyen híres klubban szóba kerül az ember neve, az megtisztelő s örömteli mondja Németh a mai sportnapilapban, s ezzel be is fejezte. Nem is mondhat egy szóval sem többet, hiszen 2008. végéig a magyar válogatott élén van elkötelezettsége. Ebben benne van az olimpiai szereplés reális reménye is, amiről nincs az a magára valamit is adó szakember, aki lemondana.
Erről persze szó sincsen, természetesen ilyesmi Némethnek az agyában sem fordult meg. Minek hát akkor ő, mi az ő szerepe? Nos, mindössze egy kis elterelő hadművelet, egy kis lebegtetés, egy kis szárazjég a színpadra, amivel Mocsai szerződtetése majdani bejelentésének értékét emelni lehet: lám, még a női válogatott kapitánya előtt is ő lett a befutó. Pedig ő nem ettől lesz sikeres szakvezetője a veszprémi gárdának, de a történéseket a cirkusz nagykönyve így írja elő. Márpedig ebben a műfajban már benne van egy jó adag cirkusz is, amibe nem fér bele az sem, hogy csak úgy, minden felhajtás nélkül bejelentsék: nyártól Mocsai Lajos az MKB Veszprém vezetőedzője.
Marad tehát a fő változat akár egy jól felépített sakkjátszmában - , s amikor eljön az ideje, s már a bejelentést sem lehet halogatni, úgy azt is megejtik. Németh András pedig örül, hogy szóba került a neve Veszprémben, ő is kapott egy kis plusz reklámot, ami mindig jókor jön. Ettől függetlenül teljesen természetes, hogy viszi tovább a Ferencvárost és a női válogatottat egyaránt. Remélhetőleg egészen a sikeres olimpiai szereplésig. (sportfórum)