Budapesten köszöntötték az új évet

A Pannon Egyetem újévköszöntő fogadást rendezett január 3-án szerdán 17 órai kezdettel Budapesten, a Károlyi István Konferenciaközpontban. Az egyetem minisztereket, országosan kiemelkedő vállalatok, cégek első számú vezetőit, külföldi nagyköveteket látott vendégül.

A rendezvényen köszöntőt mondott Dr. Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter úr. A meghívott vendégeket Dr. Gaál Zoltán, a Pannon Egyetem rektora fogadta, majd a köszöntő beszédek után kezdetét vette a fogadás. Az estét kulturális program is színesítette. Az egyetemen működő öntevékeny csoport, az UniDance Táncstúdió táncosai mutatták be saját koreográfiával felépített színvonalas produkciójukat. Az este kellemes légkörben, jó hangulatban telt el. A rendezvény célja volt, hogy az intézmény – regionális szerepét hangsúlyozva – minél szélesebb nyilvánosság előtt megjelenjen és nyisson a külső partnerek felé.

Rovat: