A városi polgármesterekkel és a megyei közgyűlés vezetőivel találkozott a kamara elnöksége
Beküldte szerk -
Ismét egy új kezdeményezést tett a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöksége, s párbeszédre hívta a Veszprém Megyei Önkormányzat vezetőit és a városok polgármestereit. Németh Frigyes alelnök bevezetőjében kihangsúlyozta, az a cél, hogy a megye gazdaságának fejlődése érdekében érdemi együttműködés alakuljon ki a gazdaság szereplői és az önkormányzatok között.
Dr. Markovszky György elnökségi tag vitaindítójában a következő évek fejlesztési tevékenységére fókuszált. Ma már mindenki ismerheti a II. Nemzeti Fejlesztési Terv fő célkitűzéseit, az egyes operatív programokat, s a potenciális forrásokat. Ezek a források lényegesen nagyobbak az elmúlt évekhez képest, de természetesen nem elegendők ahhoz, hogy minden fontos fejlesztési projekttámogatást kaphasson.
Kiemelte az együttműködés fontosságát, hiszen az önkormányzatoknak és a vállalkozásoknak vannak közös érdekei, ezért célszerű bizonyos projekteket közösen kidolgozni, így nagyobb az esély a támogatás elnyerésére. Különösen kihangsúlyozta az együttműködés fontosságát a régión belül, hiszen a gazdaságfejlesztés, a turizmusfejlesztés, valamint a városközponti rehabilitáció kiemelt fejlesztési területei a regionális operatív programnak.
Összefogást kért a 8.sz.-ú főút kérdésében, hiszen a Nemzeti Fejlesztési Tervben most már csak burkolat-felújítás szerepel, holott az ország egyik legforgalmasabb, s gazdaságilag legfrekventáltabb útja.
Jó lenne tartalommal megtölteni és értelmesen kihasználni a Székesfehérvár-Veszprém pólus program által kínált lehetőségeket is.
Dr. Markovszky György felhívta a figyelmet arra, hogy fenti programba való bekapcsolódás nem csak Veszprém város érdeke, hanem itt szövetségeket kötve más települések érdeke is megjeleníthető. Példaként említette a turizmust, illetve a leendő szentkirályszabadjai repülőteret, amely jó együttműködési lehetőséget kínál Veszprém, Balatonalmádi és Balatonfüred részére.
Lényeg, hogy olyan projektek kerüljenek kidolgozásra, amelyek megvalósítása a legnagyobb hozadékot biztosítja a megye számára.
Lasztovicza Jenő, a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke fontosnak és időszerűnek nevezte a találkozót. A vállalkozások és az önkormányzatok egymásra utaltak, ezért természetes a jó együttműködés. A gazdaság munkahelyeket tart fenn, jövedelmet termel, adót fizet, az önkormányzatok pedig fontos közszolgáltatásokat nyújtanak a gazdaság számára.
Szerinte is jó együttműködési lehetőségek vannak a turizmusfejlesztés, s az infrastruktúra korszerűsítése területén. Egyetértett Dr. Markovszky Györggyel, hogy elfogadhatatlan a 8.sz.-ú főút további korszerűsítésének mellőzése, s ezért közösen kell lobbizni a jövőben is. Lasztovicza azon kételyének is hangot adott, hogy a gazdasági megszorító intézkedések miatt a vállalkozások rendelkeznek-e akkora saját forrással, hogy pályázni tudjanak.
A hozzászólók valamennyien támogatták a kamara kezdeményezését, s egyetértettek a jövőbeni szorosabb együttműködésben. Többen megfogalmazták azt az igényt, hogy egyértelmű, kevésbé bürokratikus pályázatok legyenek, azokat hozzáértők bírálják el, s gyorsabb rugalmasabb legyen az elszámolás is. Vállalkozói oldalról felvetésre került, hogy az önkormányzatok érdemben vegyék figyelembe a vállalkozók jogos igényeit, javaslatait és felvetéseit. (Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara)