Szebb, mint a valóság

A Veszprémi Ünnepi Játékok – DVD-n

A sok kritikát kapott, ám annál több dicsérettel elhalmozott Veszprémi Ünnepi Játékok idei előadássorozatát eleveníti fel az a DVD-lemez, amely a napokban jelent meg Veszprémfest 2006 címmel. A kiadvány kereskedelmi forgalomban nem kapható, kizárólag promóciós célokat szolgál.

Egy érintetlen, azaz originál hang- és képhordozóval való ismerkedés első lépcsője számomra az, mennyi időbe kerül a lemez kipattintása szűz tokjából. Ezt viszonylag hamar sikerült kiszednem, ami sajnos – bármekkora gyakorlattal rendelkezzen is az ember – néhány más lemez esetében nem mindig mondható el. Megvolt tehát az első jó pont. Aztán figyelmesen szemügyre vettem a borítót és a mellékletet. „Ez a kiadvány különleges UV effekt-lakkos technológiával készült” – hirdeti magáról a füzetecske, és igaz, ami igaz: a professzionális kivitel, az ujjakat simogató bársonyos lapok, a tökéletes fotók és az áttekinthető tartalom könnyedén állják a versenyt akár a legjobb külföldi zenelemezek színvonalával is.

A DVD körülbelül hatvan perces, a menüsor alsó fertályán villogó pici fénycsíkocska ugyan hagy némi kívánnivalót, de az összeválogatott koncertanyag minősége – audiovizuálisan és vágástechnikailag egyaránt – szinte kifogástalan. A lemez a Manhattan Transfer fülbemászó New York-i dalaival indul, őket Joey De Francesco pajzán dzsesszorgonája követi, majd Barbara Hendricks cizellált éneke következik, végül Paco De Lucia melankolikus gitárjátéka és Mozart A varázsfuvolájának közismert slágerpillanatai. A koncertrészleteket az előadóművészek elgondolkodtató riportmondatai szakítják meg. A Manhattan Transfer arról beszél, mennyire tetszett nekik a város, hiszen a fiatal amerikai nemzet számára Veszprém óvárosa izgalmas történelmi környezet. Joey De Francesco elmondja, hogy a kritikusok kezdetben nem szerették a Hammond-orgonát, de azóta sok minden változott, ami talán az ő személyes missziójának is köszönhető. Paco De Lucia arról beszél, hogy sohasem szabad elfelejteni, honnan jöttünk, s míg egyik kezünkkel a jövőt kell megragadnunk, addig a másikkal mindig a múltunkba kell kapaszkodni. Kocsis Zoltán az énekeseit és az operadarabot méltatja, Miklósa Erika pedig a saját szerepéről beszél és kinyilatkoztatja, hogy szerinte a Veszprémi Ünnepi Játékok a legrangosabb és legprofibb zenei fesztivál Magyarországon, ahol elkényeztetik a fellépőket, és maradéktalanul tökéletes a szervezés. Az elhangzott zene és a szövegek jól illeszkednek egymáshoz, példásan szolgálva a kiadvány célját: felelevenítik a rendezvény emblematikus pillanatait, illetve szép képekkel és zenével kedvet próbálnak csinálni a majdani, következő évi közönségnek, a megnyerni kívánt előadóművészeknek és támogatóknak.

Ilyenkor döbbenek rá, hogy valójában erre a fesztiválra nem volna szabad elmennem. A DVD ugyanis nagyon jó, túl jó, sokkal élvezetesebb, mint amilyen a fesztivál a valóságban volt. Egyrészt ötven percben tálalja azokat az előadókat, akik egyébként egy-egy egészen hosszú, gyakran unalmas estét töltenek be, így viszont, alig egy órában összevágva kifejezetten szórakoztató élmény belefülelni a programba. Másrészt sokkal többet és jobban láthatunk-hallhatunk erről a lemezről, mint a helyszínen. Bár a hang csak sztereó és nem 5 pont egyes, mégis briliáns stúdiókeverés eredménye, sokkal szebb, egyenletesebb és tisztább, mint amiként a valóságban megszólalt a Szentháromság-téren, a vágóképek pedig olyan pillanatokat is rögzítenek, amelyeket legfeljebb az első sorokban ülők láthattak. Őszintén szólva, nem is értem, miért járunk koncertre, amikor felvételről sokkal kellemesebb megtekinteni az ilyesféle rendezvényeket, ráadásul a fagyoskodástól, a hosszú szünetektől, a nagypolgári kultúrzarándoklat látványától is megkíméli magát az ember.

A legszomorúbb azonban A varázsfuvola koncertszerű előadásának lelepleződése. Itt ugyanis a kiváló hangtechnikai utómunkálatok sem segítettek: már a helyszínen is gyanúsan sokszor éreztem úgy, hogy valami nem stimmel a Nemzeti Filharmonikusokkal, s most végre bebizonyosodott, mennyire vérszegényen játszottak. Ha valaki meghallgatja a Gardiner-, Sawallisch- vagy Norrington-féle feldolgozásokat, bizton állíthatom, érzékelni fogja a különbséget. Arról nem is beszélve, hogy Miklósa Erika közelről nézve olyan benyomást keltett bennem az Éj királynőjeként, akár egy jódlizó tiroli parasztlány. Na persze meglehet, hogy Mozartnak éppen ez volt a célja, s ekként instruálta eredetileg is szopránénekesét, hiszen a külvárosi Schikaneder szövegkönyve az osztrák népszínművek és a germán mesehagyomány ötvözete. De hagyjuk is ezt, nem akarok újfent belerúgni a fesztiválba, itt és most a DVD-ről van szó, és az kétségtelenül megfelelő munka. A Paco De Lucia-felvételeket például néhány pazar kis házitrükk is kíséri: egyes képeket a fesztivál társrendezvényének, a Csikász-galéria kiállításának festménykereteibe animáltak, ami csak fokozza a néző elégedettségét. Aki pedig extrákra vágyna, belekóstolhat Rozsnyói Péter zongorajátékába, megismerheti a Dubniczay-ház történetét és ízelítőt kaphat a korábbi két ünnepi játék emlékezetes pillanataiból is.

Mindent összevetve tehát minőségi DVD-kiadás született. Annak örülnék legjobban, ha jövőre minimum 3 órásra bővülne az anyag, így nem kellene vásárra vinnem a bőrömet, kényelmes fotelből, színvonalas felvételekről nézhetném meg a koncerteket.

Rovat: