Trükkös hétvége

A román trükkös tolvajok módszerével rövidítettek meg vasárnap dél körül egy férfit Úrkút és Szentgál között, a zsófiapusztai elágazó közelében.

A három személy egy ezüstszínű BMW-vel állt az út szélén, és segítséget kért az arra járó autósoktól. A hihetőség kedvéért felnyitották a kilencvenes évek elején gyártott autót motorháztetőjét. Az idegeneknek megálló sértett, miközben ő maga is nézegette, mi lehet a baj, készségesen magyarázta, hogy Úrkútra kell bemenni szerelőért. Az ismeretlenek azt a pillanatot használták ki, amikor a sértett felesége is kiszállt az autóból; mire a legfeljebb öt percig tartó útba igazítás után visszaültek a kocsiba, a vezető melletti ülésről már hiányzott az táskájuk, benne 56 ezer forint készpénzzel és egy mobiltelefonnal. A hasonló bűncselekményekből élő tolvajok autóján francia rendszámot (négy szám, két betű, újabb két szám kombináció) vélt felfedezni a házaspár.

A „szakmában” nem kezdő, és Európát vélhetően többször bejárt idegenek azzal igyekeznek megnehezíteni az autósok dolgát, hogy kevert nyelven beszélnek egymás között. A korábbi évek tapasztalatai alapján nem kizárt, hogy a hogy a külföldiek újra megjelennek a 8-as, 82-es esetleg a 84-es főútvonalakon vagy azok közelében, ezért a rendőrség kéri, ha valaki hasonló „segítségkérőt” észlel, legyen különösen óvatos, és hívja a 107-es vagy 112-es számot.

Rovat: