Mi, veszprémiek, rendkívül büszkék vagyunk a várra, amely immár ezer éve őrködik a város fölött. (Bár volt olyan ismerősöm, aki csupán „szűk utcának” titulálta az erődítményt.) Hétközben a vár a város életének fontos területe – köszönhetően az ott található egyházi és közintézményeknek, múzeumoknak. Hétvégén azonban megtelik sétáló, kikapcsolódni vágyó emberekkel – és autókkal.

Még a várkapu előtt behajtani tilos tábla fogadja az autósokat, amely jelzi, hogy csak engedéllyel lehet felhajtani a Vár utcába. Bent lévő intézmények munkatársai tehát behajthatnak, ami természetes is, azonban a múlt hétvégén kellemetlen meglepetés ért. Annak ellenére, hogy a városi, állami intézmények zárva vannak szombaton és vasárnap, majdhogynem több kocsi furikázott vasárnap este a várban, mint mondjuk egy szerdai napon.

A korán sötétedő koraestében kisebb-nagyobb csoportokban sétálgattak az emberek, gyerekek szaladgáltak a macskaköveken, kutyák szaglászták az utcasarkokat – és ebbe az idilli állapotba „száguldottak” bele az autók. Egymást követve – kisteher és személygépkocsik. Az első tíz után már kezdett felmenni bennem a pumpa. De visszafogtam magam, hiszen nem volt mit tenni – el kellett viselni a forgalmat, és különben is teljesen lekötötte figyelmemet az, hogy kétéves rohangáló lányom lehetőleg sérülés nélkül ússza meg a vasárnap esti sétát.

Amennyire tőlem tellett, figyeltem az autók szélvédőjét, melyik mögött van ott a „behajtást engedélyező” kis papiros – egyet se láttam. Csak magabiztos arcokat a volán mögött, akik vad fékezéssel lassítottak, és markáns gázfröccsel indultak újra. A Szentháromság tér valóságos parkolóvá vált az esti mise kezdetére. De miért ott állnak meg az autók? Miért nem a majdnem teljesen kihalt Óváros téren? Egy kis séta nem is ártana a misére igyekvőknek sem…

Egyetlen rendőrt sem láttam – aki megkérdezte volna az autósokat, hogy van-e engedélyük felhajtani a várba –, csak a sétálók dühös arcát, mivel épp azért jöttek erre a helyre, hogy nyugodtan, kellemesen beszélgetve kisétáljanak Gizi és Pityu szobrához, megnézzék felülről a Dózsavárost; hogy kikapcsolódjanak, feltöltődjenek.

Nem tudom, kinek kellene felügyelni a várba felhajtó autóforgalmat, de az biztos, hogy nem teszi. Hétvégén legalábbis nem. Pedig rengeteg ember örülne, ha legalább vasárnap nyugodtan sétálhatna Veszprém egyik legszebb részén – a várban.