Jöhet fagy, jöhet hó
Beküldte szerk -
A megyei mentőszolgálat adományok és magáncégek felajánlásai révén biztonságos felszereléssel vághat neki a télnek autóival. A rendőrségi gépkocsik is téli gumival járnak, és a felszerelés része a hólánc.
A megyében szolgálatot teljesítő huszonkilenc mentőautó mindegyikén van téli gumi, a hat Mercedes típusú rohamkocsihoz a gyár adott téli abroncsokat, a többi járműre azonban a mentőszolgálatnak kellett valahogy biztosítani a téli felszerelést.
- Korábban négy évszakos gumikkal jártunk, nagy előrelépés tehát, hogy minden mentőautónkon téli abroncs van. Önerőből ezt nem tudtuk volna megteremteni, erre nincs pénze a szolgálatnak, mindezt a megye vállalkozói, gumiszervizei felajánlásaiból tudtuk biztosítani - fogalmazott Volf Kálmán vezető mentőtiszt, aki hozzátette, ezenfelül a havi tízezer kilométert futó autók mindegyike hóláncot is kapott, így végre a mentést biztonságos körülmények között végezhetik.
A rendőrség járműveinek több mint 90 százalékát felkészítettük a téli, hideg időjárásra - tájékoztatta a Naplót a megyei főkapitányság közbiztonsági igazgatója. Váradi Károly ezredes elmondta, hogy a téli gumi átszerelését és a gépkocsik műszaki ellenőrzését egyrészt az időjárás függvényében végezték el, de vannak bizonyos előírások is erre. A közterületen szolgáló autókra nemcsak téli gumit tettek, de azokhoz hóláncot is adtak. A városi kapitányságok terepjáróit is felkészítették, hiszen vannak szakaszok, amelyeket hétköznapi kocsikkal nehezen lehet megközelíteni. A gumicserét a közbeszerzési eljárás során kiválasztott cég végezte, a forrást a főkapitányság költségvetése tartalmazza. Az ezredes megemlítette azt is, hogy nagyon fontos a személyi állomány téli felkészítése, a megfelelő ruházat. Hozzátette, hogy a közterületen szolgálatot teljesítő rendőrök védőitalt kapnak, ha a hőmérséklet nagyon alacsonyra csökken. (napló)