Szombaton 10 órakor kezdődik az Expresszó Klubmoziban a II. Pannonfíling Filmfesztivál. Az eredeti tervek szerint Sára Júlia filmje, az Egérút is szerepelt volna programban, ám különféle idő- és technikai problémák miatt az Egérutat sajnos nem tudjuk bemutatni. A rendezővel készült interjút azonban megjelentetjük, és reméljük, jövőre – a III. Pannonfílingen – találkozhatunk Sára Júliával Veszprémben.

Index: – Hogy érted el ilyen fiatalon, hogy filmjeidben a legjobb, legismertebb magyar színészek játszanak? Fontos-e ez egyáltalán számodra?

Sára Júlia: – Filmjeim szereplőinek kiválasztásánál sohasem az volt a fő szempontom, hogy mennyire ismertek. Amikor szerepet osztok, kizárólag a bennem megszólaló belső hang vezérel. Van olyan, hogy rögtön, élesen bevillan, kivel szeretném azt a bizonyos szerepet eljátszatni, van olyan, hogy csak egy homályos megérzés az egész – olyankor keresgélek, nézelődöm, lesem a színészeket magam körül, ki lesz az én emberem. És aztán egyszer csak meglátom, és tudom, hogy ő az, ehhez nem kell casting, ez nálam olyan, mint a szerelem.

Index: – Az eddig elért alkotásaid közül mire vagy legbüszkébb?

SJ: – Azt hiszem az ember minden munkáját másért szereti, és persze a forgatásokhoz kötődő emlékektől is nehéz elvonatkoztatni. A legbüszkébb talán arra vagyok, hogy sosem mentem bele olyan kompromisszumokba, amelyeket meg kellett bánnom később. És hogy mindig azokkal az emberekkel dolgozhattam, akiket igazán szeretek. Megtalálni és együtttartani egy csapatot – ez a legnehezebb és a legjobb a filmcsinálásban.

Index: – Biztos már többen feltették ezt a kérdést, és gyanítom, hogy unhatod: előny vagy hátrány a filmes szakmában Sára Sándor és Szegedi Erika lányának lenni?

SJ: – Senki nem bírja megállni, hogy ezt a kérdést, ne tegye fel – és ebben persze valahogy benne is van a válasz… De ahogy öregszem, egyre inkább megtanulok elvonatkoztatni az emberek sztereotip véleményeitől, és főleg nem foglalkozni a sok emberi gyengeséggel: a cinizmussal, irigységgel, gyűlölködéssel. Az a szellemi örökség, amibe beleszülettem, és amit a sors megadott nekem a szüleim által, minden esetleges bárgyú előítéletért kárpótol. Aki meg nem a saját személyemből kiindulva ítél meg, az csak magát csapja be. Büszke vagyok a családomra, és boldog, hogy már a gyerekkoromat is a filmes és színházi szakma közelében tölthettem, ami amúgy is olyan, mint egy nagy család.

Index: – Mi foglalkoztat mostanában? Mik a terveid a jövőre?

SJ: – Természetesen a következő nagyjátékfilmem anyagi hátterét próbáljuk előteremteni. Ehhez főleg idő és türelem kell. Mindkettőből sok… De hát „a nehéz idők sosem elvesztegetett idők”… Mivel babonás vagyok, nem szeretnék még konkrétumokat mondani a következő filmemmel kapcsolatban, de annyit azért elárulok: jól haladunk… Emellett pedig a kortárs japán horrorfilmek pszichológiájával foglalkozom. Huhh, meg még annyi minden mással…