Kevés ember szeret és tud futni. Sokat futni meg még kevesebb. És aki azt a bizonyos 42 km-t le tudja futni, azt misztikus titok övezi az emberek szemében. Mi, veszprémiek is büszkélkedhetünk egy országos bajnok, athéni olimpikon maratonistával, Kovács Idával – akiről keveset hallani, pedig eredményei alapján, nyitottsága, életereje és szeretete által sokunknak szolgál például. (És tegyük hozzá, méltatlanul hallgatnak róla a nagy „veszprémi közéletben”…)

Index: – Akkor kezdjük az elején. Ki és mikor terelgetett a sport irányába?

Kovács Ida: – Szüleim a Dózsa György Általános Iskolába, annak is a sport tagozatos osztályába írattak be, 1982-ben. Ekkor kezdődött a sporttal való kapcsolatom. Szászné Csala Nóra irányítása alatt kezdtem ismerkedni az iskolában az atlétikával. 1985-ben kerültem az akkori atlétikai (BVSC) klubhoz, Tóthné Stupián Anikó szárnyai alá. A kisebb-nagyobb sikerek aztán rabul ejtettek, és mindig jobbat akartam elérni. Majd Anikótól Koós Hutás László irányítása alá kerültem, akivel mai napig együtt dolgozom.

Index: – Volt-e, van-e más sportág, amit szívesen űzöl, űztél?

KI: – Nem próbálkoztam más sportokkal, de az atlétikán belül ki lehet próbálni több mindent. Az ügyességi számokban sosem voltam erős, így maradt a futás. Először rövidebb távokon versenyeztem 1500 és 3000 méteren. Mindig kipróbáltunk valami új versenyszámot, és így nőttek a távok.

Index: – Mikor kezdtél versenyszerűen futni?

KI: – 1986 óta versenyzem iskolai majd egyesületi színekben. Az első versenyeim még az általános iskolai mezei és többpróba-versenyek voltak. Később kipróbáltam az utcai futóversenyeket, és ma ezek vannak túlnyomó részben.

Index: – Miért a maraton lett a befutó?

KI: – 1995-ben az edzőmmel úgy döntöttünk, hogy meg próbálok futni egy maratont. Sikerült, igaz nagyon nehéz volt, de nem elégedtem meg azzal az eredménnyel, és az év végén elutaztam Firenzébe, újra teljesíteni a távot. Azaz 42 km 195 métert. Nagyon nagy élmény volt, és talán emiatt maradt meg ez a versenyszám.

Index: – Mivel töltöd azt a két és fél órát agyban?

KI: – Nem szoktam unatkozni. A verseny mindig adja a témát. Vannak ellenfelek, akiket nem szabad sosem elfelejteni, mert a hosszú táv miatt még a verseny végén is bármi történhet bárkivel – sajnos. Arra is kell figyelni, hogy én tudjam a legjobbat kihozni magamból…

Index: – Mi jön át a verseny közben a külvilágból?

KI: – Sajnos a verseny közben nem nagyon tudok a környezetben gyönyörködni. Ezért van az, hogy rengeteg helyen jártam már, de igazából nem láttam mégsem a városokat. Ha esetleg van időnk a verseny után, akkor maradunk kicsit körülnézni, kirándulgatni. A versenyzőkre, edzőre azért próbál az ember figyelni, mert ők fontos információkat adhatnak. A közönség szurkolása pedig mindig nagyon sokat segít.

Index: – Ha jön a holtpont, hogyan teszed túl rajta magad?

KI: – A holtpont akkor jó, ha minél később jön, vagy nem is jön. Azért kell az edzéseket keményen végigdolgozni – ha nem is esik mindig jól –, hogy a nehezebben eső kilométereket keményen le tudja küzdeni az ember. Ez sokszor fejben dől el.

folyt. köv.