Kétmilliárdos bevételt tervez a Balaton Bútorgyár
Beküldte szerk -
A Balaton Bútorgyár Zrt. hasonlóan 2005-höz, az idén is 2 milliárd forint árbevételt tervez - közölte Pauer Anna, elnök-vezérigazgató kedden Veszprémben újságírók előtt.
Hozzátette: a fennállásának 110 éves évfordulóját ünneplő cég új telephelyét a születésnap alkalmából rendezett szakmai hét lezárásaként október 20-án adják át. Az 1896-ban alapított vállalat két héttel ezelőtt költözött Veszprém belvárosából a Házgyári úti ipar negyedbe, ahol új telephelyet létesített 500 millió forintért mintegy 62 ezer négyzetméteres területen. A költözést követően a cég munkatársainak létszáma nem változott, továbbra is 228-an dolgoznak a társaságnál. Az elnök-vezérigazgató kiemelte: Európa szinte valamennyi országába exportálják az általuk készített termékeket, így például az ülőbútorokat, az asztalokat, illetve szállodabútorokat. (MTI/vg)