Most már a bőrünkön érezzük az iskolai reformnak csúfolt pénzelvonást. Többet dolgozunk kevesebb pénzért. Heti egy órával többet kell vállalni, ez még nem baj, de ezt nem fizetik ki, sőt a túlórákat sem, állítólag majd később. Az igazán aggasztó az, hogy nem lettem ettől jobb tanár, és a kollegáim sem!

Eddig beszéltek róla, ma már érezzük, hogy mit jelent az iskolai reform a hétköznapokban. Egy középiskolai tanár 20 órát tanított, 20 órát felkészülésre fordított. Mostantól még heti két órával el kell számolnia, ami jövőre tovább növekszik, és egy része beépül az alapóraszámba. Ugyanannyi pénzért többet kell dolgozni, vagyis fizetéscsökkentés történt a tanárok esetében. Arról nem beszélve, hogy az élet egyéb területei: gáz, villany, áfa is drágultak. Tehát többszörös bércsökkenésről, pénzelvonásról beszélhetünk. Ezt csak tetézi, hogy a túlórát csak egy bizonyos időszakonként bírálják el, és fizetik ki – állítólag.

Ezt a folyamatot oktatási reformnak nevezni cinikus magatartás. Pedig van elég gond az iskolában, amit meg kell oldani. Gondolok az egyre csökkenő színvonalra, amiben a körülmények mellett, mi tanárok is felelősek vagyunk, gondolok az egyre több problémás gyerekre, akiknek a beépítése az iskolába csak új módszerekkel oldható meg, gondolok az egyre növekvő eszközigényre, amit csak pályázati forrásokból lehetne megoldani, gondolok az elöregedő épületek felújítására, amihez forrást találni csak kormányzati segítséggel lehetne. Ezekről csak szólamok szintjén beszélnek. De igazi megoldás nincs, pénzelvonás annál inkább.

Az oktatási tárca miért nem mondja el nekünk, mi várható az elkövetkező években, milyen életpálya-modellt vizionál számunkra. Miért? Mert valószínű, hogy nincsen elképzelés. Most csak az a fontos, hogy minél több pénz spóroljanak meg az államnak.

Az oktatás kulcságazat! A családoknak ez jelenti, vagy jelenthetné a kitörési lehetőséget. Csak a tanulás segítségével emelkedhetnek fel, érhetnek el jobb életszínvonalat! Másrészt a kiművelt emberfők száma az ország gazdasági erejét is növeli, hiszen egy nagyobb cég akkor telepíti ide gyárait, laboratóriumait, ha vannak megfelelő végzettséggel bíró emberek. A mi jövőnk a gyerekeink, abban az értelemben is, hogy ők fognak majd bennünk eltartani. A döntések meghozatalánál erre is gondolni kell!

Mit lehetne tenni ebben az esetben? Mi lenne az igazi reform? Mitől lenne jobb az oktatás helyzete? A jobb fizetés jobb képességű embereket terelne a pedagógus pályára. Ez biztos, mint az is, hogy most erre nincs pénz. Bár a reformhoz, ami tényleg az, ahhoz pénz kell. Az már reform lenne, ha nem 30–38 fős osztályokban kellene tanítani. Igazából ez nem is tanítás, hanem szociális munka. Ha a problémás gyerekekkel Veszprémben külön tagozat vagy iskola foglalkozna. Ha a tanárok képzésére nagy hangsúlyt fektethetnének. Ne a pedagógus fizesse ki az állam által rárótt képzési kötelezettség pénzügyi terheit! És a képzések szóljanak valamiről, használható tudást adjanak. Az internet, számítógép adta lehetőségeket ki tudja használni az iskola, be tudja építeni a tanórába, ezáltal izgalmassá, változatossá tehetné a tanítást, hiszen a gyerekek legfőbb gondja az, hogy unják az órákat. Tanórán kívül lehessen foglalkozni a lemaradt gyerekekkel. Erre a mostani helyzetben lesz lehetőség, csak ingyen, pluszmunkaként.

Az iskolákban egyre fáradtabb, fásultabb tanárok dolgoznak, hiszen 1990 óta csak azt hallják, egyszer jobb lesz, és rendezik a helyzetüket. Ezzel szemben a bizonytalanság nő. Évenként újabb feladatokat mérnek rájuk: kétszintű érettségi, minőségbiztosítás…, de velük és a valós problémáikkal senki nem törődik.

Mikor jön el az igazi, a minőség emelését, a tanárok jobb munkáját, megbecsülését biztosító változás, a REFORM?