A Szép Ernő regényéből készült Ádámcsutka című előadás bemutatója múlt pénteken volt a Latinovits Játékszínben. Az előadás rendezőjével, díszlettervezőjével, Galambos Péterrel beszélgettünk.

Index: – Hogyan kezdted a pályádat, kik voltak azok a személyek, akik hatottak művészetedre?

Galambos Péter: – Kanyargós ösvény, 1995-ben diplomáztam az Utas és holdvilággal, az is hasonló próbálkozás volt, mint az Ádámcsutka, egy Szerb Antal regény dramatizálása. Én terveztem a díszletet is, és nagy sikert aratott Nyíregyházán, az akkori társulattal. Ott kezdtem a pályámat. Onnantól kezdve Kecskemét volt számomra meghatározó, a Bal József vezette színház, rendeztem Peer Gyntöt, Ványa bácsit, Karinthyt, nagyon jó banda jött össze, igazából az volt a szakmai kiindulásom. Két meghatározó mesterem volt, akik közül az egyik már halott, Tadeus Kantor festő és színházcsináló, a másik pedig Robert Wilson, aki építész és képzőművész. Én is a képzőművészet felől érkeztem. Kecskemét után sok helyen megfordultam: Miskolcon, Szegeden, Egerben, Székesfehérváron, Veszprémben a Müller táncosait rendeztem és az Üvegcipőt, dolgoztam Pesten az Új Színházban, a Madách Stúdióban, a Vígszínházban, a Bárka Színházban. Díszlettervezőként is sok helyen dolgoztam, ezen kívül voltam már életemben reklámfilmben art-designer, adásrendező és még sok minden más. Azt gondolom, a színházi ember kalandor, sok mindent kell kipróbálni ahhoz, hogy az életünket valóban meg tudjuk fogalmazni.

Index: Miért pont Szép Ernő és az Ádámcsutka című regény színpadra állítása?

GP: – Négy évvel ezelőtt az Új Színház stúdiószínpadán megrendeztem az Ádámcsutkát, mert azelőtt két évvel találtam a regényt, és mindenképpen vágyam volt, hogy ebből színházi előadást rendezzek. Veszprémi története a következő: Egressy Zoltán (a színház irodalmi vezetője) megtudta, hogy dolgoztam ezen annak idején, és nagy lelkesedéssel hívott, hogy lenne-e kedvem még egyszer megcsinálni. Nem szeretek remake-eket rendezni, de ez olyan sűrű és gyönyörű anyag, hogy kifejezetten áldás, hogy még egyszer neki lehet futni. Sokkal gazdagabbá lehet tenni, tehát azért vállaltam el örömmel, mert szinte kimeríthetetlen ez a Szép Ernő regényből és az író összes műveiből adaptált anyag. A veszprémi változatba sok új szöveg is került, dalszövegek, Szép Ernő versek megzenésítve Lázár Zsigmond által.

A közeljövőben azért is megrendeztem volna az Ádámcsutkát még egyszer, mert hiába 1935-ös a regény, attól még 71 év után semmi nem változott ebben az országban, és most már a visszajelzések is azt mutatják, hogy őrületesen a mai korról szól, minden egyes mondata itt és most hangzik el, nagyon jelen idejű a történet is, persze az örök idejű történetén kívül.

Vonzott a veszprémi munkában az a hálás helyzet az, hogy sokfelől jöttek új színészek, tehát csapatteremtő munka is volt, és az anyag is alkalmas erre. Igazándiból ez a legfontosabb, azon kívül, hogy egy produkció is létrejön.

Index: – Hogyan érzed, sikerült összekovácsolni ezt a csapatot?

GP: – Úgy érzem, igen, szerették és szeretik ezt az előadást játszani, és elfogadták, hogy velem dolgozni olyan típusú színházcsinálás, ahol mindenki alkotóművész, és bárkinek színészi vagy akármilyen ötlete belekerülhet az előadásba. Ez nem végrehajtó színház, hanem igenis a színész alkotóművész, jobb esetben. Csak hát kinek milyen iskolája, milyen múltja van, ezeket kell fölszabadítani, ehhez persze hét hét kevés, de jó úton haladtunk efelé.

Index: – A díszlet elég különleges, és te vagy a darab díszlettervezője is. Miért pont ilyen a játéktér?

GP: – Azt szoktam mondani, hogy a tér maga egy előadás. Az Új Színházas színrevitelhez képest az itteni díszlet nagyon más lett. Mind rendezőileg, mind díszlettervezőileg nagy kihívás másképp megfogni ugyanazt a darabot, pusztán amiatt is, hogy más a tér, és ebből következően más az egésznek az elvárása. Tulajdonképpen ez egy operett tere, zenés tér, amiben mindennek a leglényegesebb, legmeghatározóbb részlete van jelen. Olyan a játéktér felépítése, mint amikor a gyerekek játszanak, és valami egyszer csak azzá válik, aminek kineveztük. Ezt úgy hívom: játékszabály-díszlet, amit játszunk benne, aszerint működik. Ezen kívül a főszereplő Szinyei Merse Pál Pacsirta című képébe költözik bele, benne él a képben, de ez egyben a Csend utcai temető is, ahol minden bútor, tárgy egy emlékkép, amely jelen van a színpadon, és játszik az előadás elejétől kezdve. Az is Szép Ernő instrukció, egy novellájában írja le, hogy az ember emlékezete olyan, mint egy díszletraktár. Tehát minél több kacat van ebben a raktárban, annál inkább derül ki, hogy az embernek volt élete, és minél többet felejt el, azaz minél kevesebb van ebben a kacattárban, annál inkább kérdezheti magától, hogy mi történt az életével.

Index: Beszéltél arról, hogy a négy évvel ezelőtti Új Színházas előadáshoz képest teljesen más a tér, a díszlet. Miben más még ez a 2006-os veszprémi előadás?

GP: – A szövegkönyv filmforgatókönyvhöz hasonlít, rövid kis jelenetecskék, snittesen vannak összeszerkesztve. Sokkal több zene és dal van a veszprémi előadásban, mert ez a darab orfeum is – sok más egyéb műfaj keveréke mellett, ahol minden a legjellemzőbb képét mutatja. A mostani előadás még jobban elszakadt a realizmustól, ami még az Új Színházban erőteljesebben jelen volt. A szürreális díszletben játszódó jelenetekben továbbra is a mikrorealizmus finomsága érezhető, hiszen ez a színdarab egyfajta intimitás, gyónás története, amiből az következik, hogy sokszor úgy kell játszani, mintha premier plánban mutatná a kamera. A szélsőségesen szürreális díszlet és a szélsőségesen mikrorealista finom filmjátszás ütközik a darab során, és eközben egy zenés darab, egy orfeum is születik, ez a darab dramaturgiájának része – dramaturgiájának működése?

Index: Miért érdemes megnézni az Ádámcsutka című színdarabot?

GP: – Az Ádámcsutka egyszerre szórakoztató és elgondolkodtató előadás, itt és most a zsigereinkről, a mostani életünkről szól. Tele van finom iróniával, humorral. Ha egy csapat szeret valamit csinálni, azt érzékelni lehet, ez a hit át szokott sütni az előadáson, ahogyan ebben az előadásban is mindenki hisz abban, amit csinál, és ez az erő bioenergia, amiből töltekezünk. Ezért olyan a színház, mint egy lelki benzinkút, időről időre fel kell töltekezni megfáradt életünkben, és ebben tudunk talán segíteni, a saját örömeinket át tudjuk plántálni. Az öröm, a szeretet fontosságáról szól az előadás ebben a kínlódó, pénztelen, szomorú világban. Ez a színház lényege, amit a tévé és semmi más nem tud átadni. Ezért nem fog megszűnni a színház, mert ez az energia csak szemtől szembe tud sugárzódni, és erről a bioenergiáról a tudomány is tud. Emellett minőséget hoztunk létre, és hiszek abban, hogy a minőség forradalma országos szinten is minél több helyen el fog jönni. Az Ádámcsutka egy friss, új, energiával teli társulat produkciója, és ez a csapat alig várja, hogy megmutathassa magát – érdemes bízni bennük, megnézni őket.

(Az előadás október 26-án, 27-én és 28-án 19 órától látható a Latinovits Játékszínben.)