Civil kerekasztal

A Veszprémi Civil Kerekasztal célja, hogy a megyeszékhelyen további erős, jól működő civil együttműködések alakuljanak ki. Következő rendezvényüket október 16-án, hétfőn 17 órától tartják a HEMO-ban.

Elsőként Vass Tibor, a kerekasztal elnöke ismerteti eddigi munkájukat, majd beszél a jövőbeli lehetőségekről. A civil hálózati együttműködések jövőjéről Varga Endre, a Veszprémi Civil Ház vezetője szól, végül megbeszélik a 2006-2007 évi feladatokat.

Veszprém Megyei Jogú városban működő civil egyesületek közül 21 szervezet –felismerve az összefogás szükségességét – 2005 decemberében létrehozta a Veszprémi Civil Kerekasztalt. A kerekasztal tagszervezetei alapelvekben és célkitűzésekben fogalmazták meg, hogy hálózati együttműködés keretében kívánják elősegíteni a civil szervezetek egymás közötti, valamint a civilek és az önkormányzat közötti kapcsolat fejélesztését.

Rovat: