Új nagyvárosi polgármesterek, új ötletek

Ingyenes parkolás bevezetése, a tervezettnél kisebb mértékű közüzemi áremelés, elmaradott városrész teljes közművesítése, élményfürdő-beruházás azonnali előkészítése - íme néhány példa azokból a lépésekből, amelyekkel az újonnan megválasztott nagyvárosi polgármesterek nekiláttak a munkájuknak.

Nem sok időt hagytak maguknak az ünneplésre azok az újonnan megválasztott polgármesterek, akik az önkormányzati választásokat követően vették át a megyei jogú városok irányítását: azonnal nekiláttak a választási programjuk legfontosabb elemeinek a megvalósításához.

Az első látványos bejelentést a szabad demokrata Dióssy Lászlót 16 év után váltó fideszes Debreczenyi János, Veszprém újdonsült polgármestere tette, aki már az első munkahetén kijelentette: januártól ingyenesen parkolhatnak majd a helyben lakó veszprémi autósok a belvárosban. Az új városvezető kérdésünkre válaszolva elmondta: megbízta a többségi önkormányzati tulajdonban lévő Veszprém Zrt.-t, hogy néhány héten belül dolgozza ki azt a négy-öt variációt, amelyből a közgyűlés decemberben kiválaszthatja a fizetős parkolás megszüntetésének a legelőnyösebb formáját.

Debreczenyi hozzátette: bár a városi cégnek komoly bevételkiesést okoz majd a változtatás, az önkormányzat büdzséjét közvetlenül alig érintené a döntés, mivel a parkolásból évente csupán 8-10 millió forint folyik be a veszprémi költségvetésbe. A polgármester elmondta: az ingyenes parkolás bevezetésével egy időben át kell majd alakítani a belváros forgalmi rendjét is, hogy kezelni lehessen a várhatóan megnövekedő járműforgalmat.

Debreczenyi az első városvezetői intézkedései közül kiemelte, hogy megindította a csatári üdülőövezeti városrész rendezési tervének módosítását, amely lehetővé teszi a terület teljes közművesítését, valamint kezdeményezte a csererdői lakótelep közműveinek városi tulajdonba vételét, mivel ezek jelenleg egy magáncég tulajdonában vannak. (népszabadság)

Rovat: