Több mint nyolcmilliárd forint diákhitel

A Diákhitel Központ az új tanév első folyósítási napján, október 13-án minden eddiginél nagyobb összeget, 8 milliárd 362 millió forintot utal át a diákok folyószámláira.

A jogosultak egyszerre kapják meg a szeptemberi és az októberi részletet, illetőleg - akik egy összegben kérték - a teljes szemeszterre járó hitelüket. Ez az összeg az új jogszabály következtében a költségtérítéses képzésben részt vevő hallgatók számára akár 200 ezer forint is lehet.

13 359 új igénylő, zömében első évfolyamos, most először jut hozzá a kért kölcsönösszeghez. Õk azok, akik szeptember 15-ig leadták igénylési lapjaikat és a tanulmányi osztályoktól kapott visszaigazolások alapján megfeleltek a jogosultsági feltételeknek.

Sokan éltek az augusztus 15-től érvényes új jogszabály adta lehetőségekkel. Több ezren vannak olyanok, akiknek az egységes, legalább 10 féléves jogosultsági idő bevezetésével további hitelfelvételre nyílt lehetőségük. A költségtérítéses képzésben részt vevő régebbi igénylők ötöde, a most csatlakozottak 61 százaléka kérte az ebben a tanévben újdonságnak számító havi 40 ezer forintos maximális összeget. Csaknem félezren doktoranduszként, illetve szakirányú továbbképzésben részt vevőként most először kaphatnak Diákhitelt.

A külföldi tanulmányokhoz viszont kevés, csupán 15 igénylés érkezett eddig. A nagy érdeklődésre való tekintettel a következő, november 15-i folyósításhoz a Diákhitel Központ az új igénylések leadási határidejét október 16-ig meghosszabbította.

A tanulmányi osztályokkal folytatott egyeztetések során kiderült, hogy a korábbi ügyfelek közül mintegy négyezren a szeptemberi egyeztetés időpontjáig még nem szerepeltek beíratkozottként a tanintézetük nyilvántartásában, így õk most nem juthatnak pénzhez. Azok sem kaphatják meg most az igényelt kölcsönüket - csaknem ezren -, akik, habár az üzletszabályzat szerint kötelező lenne, elfelejtették bejelenteni szak- vagy intézményváltásukat. Ha pótolják mulasztásukat, akkor a következő utaláskor visszamenőlegesen juthatnak hozzá a pénzükhöz. (edupress)

Rovat: