Görgei, az áruló. Így emlékeznek sokan az 1848–49-es szabadságharc katonai zsenijére, akinek téli hadjárata sokáig szerepelt angol hadmérnöki iskolák tananyagában. Erről és sok másról esett szó kedd délután a VMK-ban Puszaszeri László tálalásában, a tábornok halálának 90. évfordulója alkalmából

Pusztaszeri László nem ma kezdte a pályáját. 1984-ben monográfiát jelentetett meg a forradalom tábornokáról, s ezzel bekapcsolódott az Urbán Aladár, Katona Tamás, Bona Gábor történészek alkotta csoportba, amely igyekezett kibővíteni és árnyalni a Görgeiről 1849 után, elsősorban Kossuth révén kialakuló negatív képet.

Görgei, sokak számára tán meglepő, de 1916-ig élt, ráadásul a Monarchiában, tehát végigélte azt a korszakot, a dualizmust, amelyért tulajdonképpen az egész forradalom folyt. A forradalom előtt hivatalosan vegyész diplomát szerzett a prágai egyetemen, de mint elszegényedő kisnemesi család szülötte, katonai pályára lépett. Gyermekkori szegénysége alapvető élménye, egész életében takarékos, beosztó ember volt, akinek vacsorája egy csupor tej és némi fekete kenyér. Valószínűsíthető gyomorfekélye miatt alkoholt is csak ritkán fogyasztott.

Nevéhez fűződik a schwechati vereség. Az esemény árnyaltabb, mint sem ennyivel elintézhetnénk. A császárra és királyra, valamint az áprilisi törvények után megválasztott országgyűlésnek felelős magyar kormányra fölesküdött hadsereg Jellasicsot üldözve a magyar határnál válaszút elé érkezett: az eddigi védekező háború, az ország belsejében ugyanis nem ütközött a katonai esküvel, az országot, így a királyt és a kormányt védelmezték a honvédek, a Lajta túloldalán azonban már a császár ellen – aki egyben magyar király is – folyt volna a küzdelem. A siker eleve kizárt volt e morális ok, valamint a kiképzetlen hadak miatt, s Görgein kívül nem akadt olyan tiszt, aki vállalta volna a sereg visszahozatalát vereség esetén is.

Görgei volt az, aki még a nyáron fegyvervásárlást ütött nyélbe, sőt, gyártási eljárást vásárolt a kormány számára egy később felállítandó önálló magyar fegyvergyár számára. Sikerrel.

Ugyancsak Görgei volt az, aki a Felvidék felé vonul vissza a Pest felé törő Windischgrätz elől, így lelassítva annak előrenyomulását, állandó veszélyt jelentve az osztrák utánpótlási vonalakra, és egyúttal lehetővé téve a kormány evakuálását a biztonságosabb Debrecenbe. Nem mellékesen hadtestét a Felvidéken feltöltötte, ellátta felszereléssel és kiképezte, hogy majd Branyiszkónál átkelve megérkezzen az Alföldre. Ez a sereg lesz az, amely sikeresen vívja meg a tavaszi hadjárat csatáit Görgei és Klapka haditerve alapján, és űzi ki az országból az osztrák hadakat.

Az orosz betörés a reális győzelmi esélyeket egyszerre oszlatta szét. Görgei, állandó katonai intrikák közepette, a hadtestek egyesítése révén próbált meg döntő csatát kierőszakolni az osztrák és orosz hadak egyesülése előtt. Nem rajta múlt, hogy a kiépített aradi erődrendszer helyett Dembinski Temesvárnál vállalt csatát és vesztett. Kossuth pedig csak ekkor, a nyilvánvaló katonai vereség tudomásul vételekor volt hajlandó teljhatalmat adni Görgeinek. Így kerül Görgei Világosra, ahol az oroszok előtt teszi le a fegyvert.

Hogyan lett a szabadságharc legtehetségesebb tisztjéből nemzeti bűnbak, a bukás legvégső oka? Pusztaszeri egyértelműen Kossuth és a környezetében előforduló „szalonkatonák” számlájára írja ezt. Utóbbiak nem nézték jó szemmel a szigorú Görgeit, aki a mulatozásokon nem vett részt, Kossuth pedig egyszerűen féltékeny volt rá sikerei miatt. Görgei nem értett egyet Kossuth függetlenségi törekvéseivel sem, és nem örült annak, amikor az megpróbált beleszólni a katonai elképzeléseibe a maga amatőr módján.

Kossuth nyilván fájlalta, hogy amíg neki menekülnie kellett, addig Görgeinek nem esett bántódása a megtorlások alatt. Már menekülése legelején, Vidinben közzétette álláspontját, hogy a tábornok kierőszakolta tőle a teljhatalmat, amellyel magát mentve feladta a további küzdelmet. Kossuth nézete érthető: ha találunk egy bűnbakot, akin el lehet verni a port, később bármikor újra lehet kezdeni a küzdelmet, hiszen nem külső ellenség, hanem egyetlen személy volt az oka a bukásnak. Görgei emberi nagysága azonban itt mutatkozott meg. Tudomásul vette Kossuth álláspontját, nem tiltakozott ellene – nyilván hozzájárulva saját akkori és későbbi negatív megítéléséhez –, de ezzel tulajdonképpen a magyar ügyet szolgálta. A kiegyezéshez vezető úton állandó katonai fenyegetést jelentett az osztrákok számára a passzív ellenállásba burkolózó ország, amelynek csak egy szikra kell, hogy ismét fellázadjon (immár a megfelelő katonai vezetőkkel). A magyar emigráció állandó tényezője a nemzetközi diplomáciának 1867-ig, amellyel Bécset minden ellenséges nagyhatalom, ha burkoltan is, de fenyegeti. Ausztria vereségeiben (Itália, porosz-osztrák háború és a Klapka-légió) közrejátszott a potenciális magyar rebellió kirobbanásától való félelem is.

Október 19-én a Mindentudó Házban újabb neves történész, Romsics Ignác beszél az 1956-os forradalomról és szabadságharcról. Érdemes lesz elmenni.