A Palatinus klub minden esetben nyilatkozza, hogy elemzései teljes mértékben függetlenek a politikától. Vizsgálódásait és elemzéseit szigorúan a természettudományokra építi. Értelem szerint a középpontban minden esetben az ember áll. A kutatás kiterjed a természet minden területére és elsősorban az emberre, mint természeti lényre, létére és a fennmaradásért való küzdelmekre.

A palatinuszi szemlélet megkívánja, hogy az interdiszciplináris, azaz mindenre kiterjedő tudományokra építse munkáját. Ezért kiemelten foglakozik az emberi viselkedéssel, megnyilvánulásokkal, tehát a társadalomtudomány azon területeivel, részeivel, melyek segítségével értelmezni lehet az ember bonyolult és összetett létét a Földön.

Napjainkban társadalmi feszültségektől hangosak a hírközlő szervek, és drámai nyilatkozatok, képsorok járják be nemcsak hazánkat, hanem a világot is. A hazai hírközlés szinte mellékesen kezeli azt a tényt, hogy azok a feszültségek, amelyeket jelenleg hazánkban átélünk, azok Európában és a világ számos országában folyamatosan és időszerűen jelen vannak.

A folyamatosan érkező hírek tárgyilagos értelmezésénél egy furcsa dolgot vehetünk észre. Úgy tűnik, hogy a kialakult helyzet, (magyarázatok alapján) rövidtávon belül alakultak ki. A jelen aktualitása csak a politikára vonatkozik, és a jövőben is csak politikai megoldása lehet.

Ez téves szemlélet. A társadalmi folyamatok is a múltban gyökereznek, és tudomásul kell venni (bár sokan nem értenek ezzel egyet), hogy társadalmi folyamatok a biológiai léten kívül nem léteznek. Az etológia (szokástan) tudománya pontosan megállapítja ezeket a természeti törvényszerűségeket, amit általában az állatok viselkedése alapján határoznak meg.

Abban az esetben, ha figyelmesen tanulmányozzuk e tudományterület tevékenységét, igen meglepő következtetésekre juthatunk, és párhuzamokat vonhatunk az emberi viselkedésekre is. Tehát az állatökológiának (az állatokra ható külső környezeti tényezőket és azok hatását, valamint a hatások reakcióját vizsgáló tudományágnak) két ága létezik.
1) az egyedi környezettan (autökológia)
2) a közösségi környezettan (synökológia).

Minden élőlény valamilyen közegben él, és többnyire aljzat (substratum) is rendelkezésre áll. E kettő az ott lévő életvilággal együtt a környezet (peristasis)j más néven miliő. A környezet ható tényezői (faktorok) útján hat az élőlényre. Midőn környezeti hatásról beszélünk, ezen a környezet összhatását értjük.

Ezt a palatinuszi szemlélet úgy értelmezi, hogy a társadalomtudományok nem létezhetnek a természettudományok nélkül.
Miért ?

Azért, mert az ember (mint azt előző elemzéseinkben értelmeztük) a természet része, és attól nem elidegeníthető. A társadalomtudományok, de inkább pontosítsunk, a politika és a vallási eszmei irányzatok hajlanak arra, hogy az embert elvonatkoztassák a természettől, és a természeti törvényeket megváltoztatva társadalmi, politikai vagy különféle eszmevilágra jellemző törvényekben próbálják értelmezni, működtetni az ember csoportokat. Az emberiség történelmét figyelve ez utóbbi törvénykezések csak egy adott társadalom fejlettségét voltak hivatva kiszolgálni. A társadalmi törvényekre jellemző, hogy minden esetben elévülnek. Nem sorolom a társadalmi törvények kategóriájába azokat a meghatározásokat, amelyek felett nem nyithatunk vitát, és jószerivel minden társadalmi rendnek jelenségei. Gondolok itt pl. a „ne oltsd ki embertársad életét” (azaz ne ölj) nemes és tiszta definíciójára, melyet minden társadalom megszeg, mert háborúzik, nem tudja a társadalmi közegében élelmezni a lakosokat, pusztítja a természetet úgy, hogy az adott földrajzi területen emberek halnak meg, mérgezi a levegőt-vizet, élelmiszert. Ezeket ne tekintsük csak szólamoknak, ezek a folyamatok jelen vannak történelmünkben és mai társadalmakban.

Hívjuk segítségül ismét az állatökológiai definíciókat:
„A környezeti összhatást azonban szabatos tudományos módon megállapítani nem lehet (megjegyzés, mert bonyolult, összetett és végtelen kombinációk jellemzik). Ezért kénytelenek vagyunk tényezőkre felbontani, és ezeket egyenként vizsgálni. A mérhető külső tényezők egy legkisebb és legnagyobb érték, a minimum és a maximum között változnak. A legkisebb és a legnagyobb értékek közötti távolságot tágasságnak, amplitudónak nevezzük. Minden tényező amplitudójában van egy szakasz, amelyben az állatfaj egyedei legjobban élnek, ez többnyire a középső értékek szakasza. Ezt jobbléti szakasznak, azaz optimumnak nevezzük.

Az optimumtól lefelé és felfelé, az állatfajra kedvezőtlen, rosszabbléti szakasz, lefelé az alsó, felfelé a felső (latin „pejus”) következik. Végül elérkezünk az alsó és felső legrosszabbléti szakaszhoz (pessimumhoz), amelyben az állat vagy nem tud megélni, vagy csak alig tengődik. Ha a két pessimum egymástól távol van, akkor tágtűrésű euryök, ha közel van, akkor szűktűrésű stenök állatról beszélünk. Ha egy faj sok különféle élőhelyen előfordul, akkor eurytopnak, ha egyetlen speciális élőhelyhez kötött stenotopnak nevezzük. Az eurytop fajnak nagy az életrevalósága, az ökológiai valenciája”…

„A környezeti tényezők főbb csoportjai
I. Történeti tényezők: a földtörténeti múltba hatottak
II. Jelenkori tényezők 1. külső tényezők – élettelen, abiotikus tényezők – élő, biotikus tényezők – az EMBER, 2. Belső tényezők – a szervezet belső, belülről kifelé ható sajátosságai”

Nem elképzelhető, hogy néhány olvasó, amikor ezeket a fejtegetéseket olvassa mélységében, felháborítja az, hogy hogyan merem az embert az állatvilághoz hasonlítani. Pontosítok: az embert az élővilág részeként kell hogy elemzzük, és figyelni kell arra is, hogy a sokat hangoztatott tudatunkkal, cselekvéseinkkel, társadalmi rendszereinkkel milyen károkat okoztunk a földi ökoszisztémában.

Vonatkoztassuk el ezeket az álltásokat, és vizsgáljuk meg, hogy bolygónkon az embernek ki az ellensége, létezik e természetes ellenfele. Ha egyszerűen akarunk a kérdésre válaszolni, az ember igazi ellensége önmaga. Ezt az önmagával való harcot testesíti meg a nem természettudományi alapokon nyugvó társadalmi szerkezet. Gondolom, hányan nyúlnak most vitriolos tintához, hogy ízekre szedjék ezeket az állításokat, de mielőtt ezt megteszik, ismét olvassák el az állatökológia tudományának alapismereteit és axiómáit. (Ezt a fogalmat is kifejtem, mert azt tapasztalom, hogy bizonyos „tudományos elemzőknek” nincs fogalmuk arról, hogy egyes kifejezések mit jelentenek.)

Axióma: „a természettudományokban alapvető megállapítás, amelyből kiindulva valamely tudományos elmélet közvetlenül nem igazolt, s amely más ismert természeti törvényre nem vezethető vissza. Az axiómákból vagy az axiómák rendszeréből deduktív módon levezethetők egy-egy elmélet, illetve tudományágazat összes törvényei…”

Sokan mondhatják, hogy miről ír ez az ember? Mi köze a tudományterületek elemzésének és értelmezésének ahhoz, hogy tüntetés van a Parlament előtt, és agresszív csoportok törnek, zúznak. A válaszom igen egyszerű és az, hogy a politikai, gazdaságpolitikai elemzések tárházában axiómákat nem lehet fellelni. Természetesen elnézést kérek azoktól a társadalomtudósoktól, akik a tudományosság igényével végzik munkájukat és elemzéseiket. Az ilyen tudományos munkák minden tekintetben megállják az idők próbáját. Minden esetben felhozom és említem, pl. a Római Klub atyjának Aurelio Pecceinek az elemzéseit, pl. a „Kezünkben a jövő” című munkáját, illetve mindazoknak a tudósoknak a műveit, akik a Római Klub felkérésére tanulmányokat írtak. DE ilyen színvonalú higgadt, tárgyilagos feltárással, elemzéssel a médiában nem lehet találkozni. A szavak háborúja folyik minden tartalom nélkül.

Egyszerűsítsünk, bolygónkon, a Földön akkor beszélhetünk paradicsomi állapotokról, ha természet és az ökológia egyensúlya arányosan van jelen. Az ember a természet része, élete, léte a természettől függ. Bocsánat, ha azt mondom, a levegő, a víz, a biológiai táplálék és a lét nyugalma a fontos, és ha ezek biztosítottak, indifferensek a társadalmi törvények. A társadalomnak azért kell törvényeket hozni, alkotmányos alapon működni, hogy biztosítsa az életet. Minden olyan társadalmi törvény, amelyik a természet és az élet ellen van, az rossz, mert természet- és életellenes.

Az emberiség a tudatával azért hozta létre a társadalmi rendet (ami más élőlényeknél is megfigyelhető), hogy az élhető életet megteremtse, munkamegosztással a fenntartható ökológiai egyensúlyt biztosítani tudja. Ez lenne a társadalmak a feladata. Ezzel szemben mit látunk történelmünkben? Rabszolgatartást, furcsa demokráciákat, diktatúrákat, kasztrendszereket, óriási osztálytagozódásokat, és ne feledjük a vallásháborúkat és a vallási ellentéteket. Mondhatják, hogy ez történelem. Nézzünk körbe a globalizált világunkban! Amit most leírtam, az mind jelen van napjainkban, miközben azt haljuk, hogy a fejlődést fenn kell tartani. Melyiket?

Idézhetném egy korábbi Palatinus írásból azt a részt, amikor egyszerű elemzéssel ki lehetett mutatni, hogy a földi életre vonatkoztatva a „fenntartható fejlődés” milyen ellentmondásokat tartalmaz. A fenntartható gazdasági fejlődés hihetetlen módon megosztja a világot – egyre növekvő nyomorban élő emberekre és egyre vékonyodó jóléti tobzódásban élőkre. Az állatökológiában definiált középső amplitúdóban élő biológiai lények a szélsőségek felé kezdenek csoportosulni, és ezáltal vagy kihalnak, vagy a minimális lét határértékeihez közelítenek. Politikusok mosolyognak azon, hogy hány faj hal ki évente világunkban. Mosolyuk csak akkor torzul el, amikor pl. egy nagy profitot hozó állattenyésztésben egy fránya vírus elpusztítja a „profitot” hozó élőlényt. Ez természetesen nem normális reakció. Aki táplálékláncolatot piacnak, üzletnek és embercsoportok fenyegetésének eszközének tekinti, a természettudományos gondolkodással bűncselekményt követ el.

folyt. köv.

Szacsky Mihály
szomatológus