Régiós együttműködés a beszállításban

A Közép-dunántúli Régió négy kamarája (Dunaújvárosi, Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara) és az ITDH Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. együttműködési megállapodást kötött azon célból, hogy konkrét segítséget nyújtsanak a régió azon mikro-kis és középvállalkozásai részére, amelyek beszállítói tevékenységüket fejleszteni kívánják, vagy beszállítóvá kívánnak válni.

A megállapodás ünnepélyes aláírásán részt vett dr. Garamhegyi Ábel, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium államtitkára is, aki hangsúlyozta, hogy az erős beszállítói ipar kialakítása, a hazai kis- és közepes vállalkozások versenyképességének növelése, technológiai színvonaluk , beszállítói képességük javítása, és ezek eredményeként a hazánkban letelepedett nemzetközi nagyvállalatoknak a magyar gazdaságba történő beintegrálása kiemelt gazdaságpolitikai célkitűzés. Az együttműködés során a felek létrehoznak egy regionális adatbázist, amely tartalmazza mind a beszállítókat foglalkoztató, mind pedig a beszállítást végző vállalkozásokat.

Elkészül egy célirányos beszállítói kézikönyv, amely a beszállításhoz szükséges átfogó ismereteket, pl. üzleti terv készítés, minőségirányítási rendszerek ad a kisvállalkozások részére. A forráshoz jutás elősegítésére pályázati és hiteltanácsadást végeznek a kamarák és az ITDH munkatársai, továbbá tanfolyamokat, tréningeket szerveznek a beszállítást végző vállalkozások részére. A beszállítókat foglalkoztató és a beszállítani kívánó vállalkozások közötti kapcsolatfelvétel megkönnyítésére rendszeres beszállítói fórumok kerülnek megrendezésre, melynek keretében az integrátor cég vezetői ismertetik a beszállítókkal szemben támasztott komplex követelményrendszert, bemutatják azokat a termékeket, amelyekre beszállítókat várnak, s lehetőséget biztosítanak kétoldalú üzleti tárgyalásokra. Megalakítanak egy regionális Beszállítói Klubot, ahol lehetőség nyílik a beszállításban résztvevők közötti szakmai tapasztalatcserékre.

Az ünnepélyes aláíráson részt vettek a régió beszállítókat foglalkoztató nagyvállalatai, Veszprém megyéből a Valeo Auto-Electric Magyarország Kft. és az MTD Hungaria Kft. vezetői, továbbá néhány beszállítást végző kis- és középvállalkozás is. (Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara)

Rovat: