A fogyasztói társadalmakban, vagyis a nyugati, fejlett országokban a boldogság nem más, mint a sok pénz és az általa megvásárolható javak: a ház, az autó, a nő, a ruha, a mobil, a plazmatévé birtoklása. Tényleg ez a boldogság? A bhutániak szerint nem. Ők egy sajátos természet és emberbarát programot dolgoztak ki a saját boldogulásukra.

Okos ember saját kárán tanul – tartja a mondás. A még okosabb mások sikeréből – mondom én. Erre legjobb példa ez a csöppnyi ázsiai ország a Himalája lejtőiről, Bhután. Ők a nyugat tanulmányozása során rájöttek arra, hogy a multik által uralt fogyasztói társadalom nem maga a boldogság. Sőt éppen boldogtalanná teheti az embert. Kitalálták a Nemzeti Boldogság tervet, ami az emberekre figyel, és összhangban van a természettel. Mindenki figyelmében ajánlom az alábbi gondolatokat. Talán ha tanulunk belőlük, mi is boldogabbak lehetünk.

Bhutánban kevés hivatal van. Összesen 7 miniszter működik, egyik a miniszterelnök. Mindegyik csak egy esztendeig tölti be hivatalát, nehogy sajátjának érezze azt. Ezt ők a svájciaktól tanulták.

A király a palotájából egyetemet hozott létre, mert szerinte a tudás a jövő záloga (hú hányszor hallottam ezt négyévente!). Az iskolásoknak használható tudást adnak, tanulnak a természetről, életről – és angolul.

Az ország legnagyobb értéke a lakossága mellett a természet. El lehetne adni az ország erdeit, fáit, de nem adják, mert tőlük értékesebb, tőlük szebb az ország – és egy szebb országban jobb élni, boldogabbak az emberek.

Bhután nem engedte be a multinacionális cégóriásokat, azokat, akikért mi élünk-halunk, csak hozzanak egy kis pénzt hozzánk. Ők nemet mondtak, mondván az ő megjelenésük gyors gazdasági felfutást ígérne, de a bhutáni értékek veszélybe kerülnének, a hagyományos életformák eltűnnének, és a gyors siker után mindig visszaesés jön, ami rosszul érintené az embereket. Saját maguk építettek a gyorsfolyású folyóikra erőműveket. Az általuk termelt energiát pedig Kínának adják el.

A hagyományos gyógyászatot támogatják és a gyógynövényeket. Nem szeretik a szintetikus anyagokat.

A király nem nyilatkozik a médiának, csendesen népe boldogulásáért él, dolgozik.

A Kárpát-medence a honfoglalás idején tejjel-mézzel folyó Kánaán volt – a mondaírók szerint. Voltak nagy erdeink, hatalmas vizeink, tiszta levegőnk, egyedi klímánk, gazdag hal- és vadállományunk. Sok értékünk eltűnt, sajnos. De van egy istenáldotta földünk, ami még mindig termékeny, kevéske erdőnk, szennyezett vizünk, tehetséges és dolgos népünk. Ha ez utóbbi igaz, akkor biztos tanulunk másoktól.