Napjainkban, amikor a hazai egészségügy helyzetéről folynak szakmai és társadalmi viták, az az érzése az embernek, hogy honfitársainkat két nagy csoportba osztják: betegekre és az őket gyógyító orvosokra. Ezt erősíti az is, hogy a különféle elnevezésű, de az egészségüggyel foglalkozó minisztérium elsősorban a betegellátásra összpontosít, tehát helyesen nevezhetnénk azt „betegségügyi minisztérium”-nak.

Az orvostudomány alapmegfogalmazására hivatkozva, az egészségügyi minisztériumi rendszernek fő feladata a prevenció (megelőzés), az egészségre nevelés, az egészséges életmód feltételeinek megteremtése, stb. lenne. Gondosan tanulmányozva, sajnálattal kell megállapítani, hogy ilyen feladatok ellátására még programok sincsenek. Nem tekinthető prevenciós egészségnevelésnek az, hogy óriásplakátokon hirdetések jelennek meg, mint amit például a dohányzás elleni kampányban láthattunk. Sokszor nagyon sajnálom, hogy nincs nálam fényképezőgép, mert egy esetben a dohányzás elleni plakát ragasztásakor a plakátragasztó szájában végig ott volt a cigaretta.

Mondhatják azt, hogy a szűrővizsgálatok megelőzési célt szolgálnak. Ez sajnos nem így van, mivel a szűrővizsgálatoknak csak az a céljuk, hogy a már megbetegedett emberek kiszűrjék, és orvosi ellátásra irányítsák. Tapasztalatom mindennapi munkám során, hogy a szűrővizsgálatokon prevenciós szemléletű felvilágosításra, esetleges életmódi és életviteli tájékoztatásra nem kerül sor. Napjainkban hallhatunk egy hirdetést, amiben a hölgyeknek azt az üzenetet küldik, hogy élvezzék az életet, legyen teljes a szexuális életük, de kétévente menjenek el méhnyakrák szűrésre. Kutatómunkám alapján úgy látom, hogy a méhnyakrák kialakulásának kockázati tényezőiről viszont alig kapnak tájékoztatást a fiatal hölgyek. A méhnyakrák szűrése tehát arra való, hogy a kórfolyamat kialakulását feltárják, és a megbetegedett nőt orvosi ellátásra irányítsák.

Az orvostudomány ismeretanyaga napról-napra hihetetlen mértékben bővül. Nagysága és differenciáltsága következtében egyre több résztudományra bomlik, és az új tudományos megismerések, technikai-metodikai lehetőségek következtében nemcsak mélységében, de tárgykörét illetőleg is bővül. Ilyen új tudományterületnek tekinthetjük a molekuláris biológiát, a molekuláris patholgiát, a képalkotó diagnosztikák sokszínűségét, az örökléstant stb. Tehát a differenciálódás igen sokrétű, ezért célszerű az orvostudományt mint gyűjtő tudományt meghatározni, és a számos al-ágra bomlott szakmai területeket orvostudományoknak nevezni.

Az alap-meghatározások szerint tehát két fő csoportot különböztethetünk meg, amit nevezhetünk elméleti orvostudományoknak, valamint klinikai orvostudományoknak. Az elméleti orvostudomány az alapkutatásokkal foglakozik, elsősorban úgy, hogy irányt kell mutatnia a gyakorlati megvalósíthatósághoz. A klinikai orvostudományt úgy jellemzik, hogy az „a betegágytól indul ki, és a betegágyhoz tér vissza”. A két fő területet nem lehet elszigetelten kezelni. Az elméleti és az alkalmazott tudományoknak átjárhatóknak kell lenniük.

A XXI. században az orvostudomány nem vonulhat elefántcsonttornyába. Tudomásul kell venni, hogy a természettudományok, a műszaki, kibernetikai, elektronikai, informatikai fejlődés ismerete stb. nélkül az orvostudomány beszűkülhet. A nyitottságot és a tudományok közötti átjárhatóságot az interdiszciplináris tudományos munka és szemlélet képes biztosítani.

Az orvostudományt történelmünk folyamán sokáig csak alkalmazott tudománynak tekintették, mely elsősorban a biológia által feltárt törvényeket alkalmazta az emberi szervezetre. Napjainkban az orvostudomány számos ága az elméleti tudományok irányába halad, és azt lehet vélelmezni, hogy bizonyos esetekben az elméleti és az alkalmazott tudományterületek között mintha szakadék kezdene kialakulni. Az orvostudományt ezen felül még úgy is szokták jellemezni, hogy az milyen vizsgáló, gyógyító módszert alkalmaz, pl. belgyógyászat, képalkotó diagnosztika, sebészet stb., vagy aszerint, hogy milyen szervek, szervrendszerek fiziológiás, patológiás gyógyításaival foglakozik, pl. szemészet, neurológia, endocrinológia.

Az alaprendező elvekre az „Orvostudomány” elkövetkezendő írásaiban folyamatosan hivatkozunk. Ez teszi lehetővé az Olvasó számára azt, hogy a jövőben képes legyen értelmezni a bonyolultnak tűnő tudományos híreket, az új orvostechnológiákról készült beszámolókat, amiket általában ezidáig csak a kiválasztottak értettek. Ismét munkámra hivatkoznék – folyamatosan tapasztalom, hogy az emberek igénylik azt, hogy egészségükről információt szerezhessenek, és szeretnék tudni, hogy kornak, nemnek megfelelően egészségesek-e? Ám szorongva mennek szűrővizsgálatra vagy orvosi vizsgálatra, mert félnek attól, hogy súlyos betegséget állapítanak meg náluk.

Szacsky Mihály szomatológus