Vasárnap Bohémia Fesztivál
Beküldte szerk -
Vasárnap délután két órától a Prágai Sörlovagrend, a Jövő Háza Központ és a Szövetség Veszprémért várja a cseh kultúra és sör iránt érdeklődőket a Bohámia Fesztiválra, a Várkert Étterembe. Lesz ott sokminden: mesefilmek, előadások, filmek, koncertek és természetesen sör is.
A Prágai Sörlovagrend 1989-ben alakult meg egy Prága és Budapest között közlekedő vonat kupéjában, azzal a szándékkal, hogy méltó körülmények között ünnepelje meg Bohumil Hrabal, az akkor 75 éves csehszlovák író születésnapját. Ennek jegyében szervezték meg az első Bohémia Fesztivált. 2000-ben a tizenkét tagból álló titkos seresasztal-társaság a megváltozott körülmények miatt kénytelen volt hivatalos szervezetté alakulni, azóta non-profit kulturális egyesületként működik. Az első Bohémia-fesztivált még az amatőr lelkesedés hozta létre, és a meghívottakat is elsősorban a fesztivál egyedisége vonzotta.
A Prágai Sörlovagrend legfontosabb célja a cseh-magyar kapcsolatok összefogása, ápolása és továbbfejlesztése, de reményeik szerint ez idővel az egész régióra kiterjedhet. A rend tagjai függetlenek maradnak mindenféle politikai irányzattól és szervezettől, ily módon biztosítva önállóságot és szabad mozgásteret a két nép között egy olyan szerveződésnek, amely méltó közvetítője lehet kulturális értékeinknek, a serfogyasztás szokásaitól irodalmi művek megjelentetésén át különféle szakmai találkozók, kiállítások és fesztiválok rendezéséig.
Részletes program szeptember 24-én
Filmek
14 órától pinceteremben
- Gyerekeknek cseh rajz- és mesefilmek
14 óra Tau bácsi (dvd)
15.30 Kisvakond és egyéb mesefilmek (VHS-video)
17.15-kor pinceterem
- T. Vorel: A Kobold (Skřítek, 2005, dvd, néma börleszkfilm)
18.30-tól pinceteremben folyamatosan:
18.30: Hrabal-portréfilm és Tomás Mazal előadása Hrabalról, vetítéssel (VHS, kell egy asztal mikrofonnal, két fő részére)
20.00 Menzel: Sörgyári capriccio (VHS)
21.30 Menzel: Mesés férfiak kurblival (VHS)
23.00 Menzel: Hóvirágünnep (VHS)
+ az esetleges szünetekben Csehországi útifilmek (videó, magyarul)
Muzsika
Teraszon a programok közötti hosszabb szünetekben és az Óváros-téren: Jim Čert énekes-tangóharmónikás zenél
20h teraszon nagykoncert: - Psí Vojáci zenekar (alternatív jazz-rock, zongora-ének, dob, basszgitár)
22h teraszon nagykoncert: - Čindi renta (Délszláv-stílusú cigányzene Krumlovból, tangóharmónika, ének, gitár, bőgő, klarinét)
Irodalom
14 órától teraszon vagy az Óváros-téren: Svejkelési rekordkísérlet: önként jelentkezők folyamatosan felolvassák Hasek: Svejk című könyvét (Praznovszky úr szervezi)
18.30-tól belső helyiségben: Könyvbemutatók a Libri-standnál Korona, Hibernia, Sziget és Nagyvilág kiadók (Kocsis Péter: Bohém capriccio, Hibernia: Sörmentén Prága, Tomá Mazal: Bohumil Hrabal zajos magánya meghívott vendég: Tomá Mazal)
Kerekasztal-beszélgetés
17.30 órától a teraszon: Törvényes Keretek Között Fontolva Haladás Pártja veszprémi tagozatának alakuló ülése, alapszabály kidolgozása, tagfelvétel
Kiállítás
17 órakor rövid megnyitó a pinceteremben: Árvíz Prágában- 2002 augusztus: Kocsis Péter fotókiállítása, Český Krumlov, Dél-Csehország gyöngyszeme: Gergely Zsolt fotókiállítása
Vetélkedő
15 órától folyamatosan a teraszon: Sörmentén Prága vetélkedő Prágát járt veszprémieknek
Gasztronómia
16 órától folyamatosan a teraszon: A prágai U vystřelenýho oka kiskocsma személyzete a Várkert-étterem teraszán cseh söröket és sörfalatokat árusít.