Újra kinyílt a Vadvirág

A Dózsavárosban ünnepélyes keretek között adták át régi lakóinak a Vadvirág óvodát. A belül tágas és szellős új létesítmény alig egy év alatt épült fel a régi, életveszélyessé vált intézmény helyén.

Dióssy László polgármester köszönetét fejezte ki azoknak, akik tavaly megszavazták a közgyűlésben az új beruházást. Külön megköszönte az építők gyorsaságát, a szülők és pedagógusok türelmét is. – Az utóbbi évek statisztikái azt mutatják, hogy városunkban megállt az óvodai létszám csökkenése. Ez is arra figyelmeztet, hogy körültekintően szabad csak a város intézményi hálózatához nyúlni. Ez az új létesítmény 330 millió forintba került, amit a város költségvetése finanszíroz, elmondhatjuk tehát, hogy ezt az óvodát mi, veszprémiek közösen hoztuk létre! Most, amikor a médiából a pusztítás és rombolás képei áradnak, jó érzés itt lenni, és az építés, az összefogás eredményét látni – utalt az elmúlt napok belpolitikai eseményeire is a polgármester.

Katanics Sándor országgyűlési képviselő, a város oktatási bizottságának elnöke az óvodai rajzpályázat legjobbjainak nyújtott át díjakat. Az óvoda régi és új gyereklakói mellett az óvónők énekkórusa is műsorral kedveskedett az ünnepségen megjelent vendégeknek és szülőknek. (veszprem.hu)

Rovat: