Sztrájkot hirdettek a megyei kórházban
Beküldte szerk -
Szeptember 28-ától a megállapodásig tartó sztrájkot hirdetett meg a megyei kórházban működő EDDSZ 2004 alapszervezet, a felhíváshoz tizenhét osztály számos dolgozója csatlakozott.
Eddig is több fórumon és tárgyaláson igyekeztünk elérni, hogy a munkavállalói jogokat súlyosan sértő gyakorlatot számolják fel a kórházban. Követeléseinket az intézmény vezetése nem teljesítette, sőt a júliusi jelentős munkavállalói tiltakozás ellenére életbe lépett kollektív szerződés módosítása és az úgynevezett színlelt szerződések megszüntetése a munkavállalók helyzetét tovább rontotta. A bevezetett új finanszírozási szabályok, a folyamatosan ellehetetlenülő munkafeltételek mellett a végletekig kizsákmányolt kórházi dolgozók elfáradtak, a kialakult helyzet már a betegellátást is súlyosan veszélyezteti - áll a sztrájkot hirdető nyilatkozatban.
A szakszervezet ezért követeli, hogy a Csolnoky Ferenc Megyei Kórház menedzsmentje a 2006. július 1. és szeptember 30. közötti, a kollektív szerződésben meghatározott kötelezhető negyedéves kereten felüli, kikényszerített önként vállalt egészségügyi tevékenységet az alapórabér 300 százalékos mértékével fizesse ki. Az önként vállalt túlmunka végzésének feltételéül szabják, hogy 2006. október elsejétől a heti 40 óra felett végzett egészségügyi tevékenységet, túlmunkát az alapórabér 300 százalékán fizessék ki, a törvényben meghatározott munkavállalói jogok betartásával.
- A kórház főigazgatója követelésünk ellenére a kötelezhető kereten felüli egészségügyi tevékenységre kötelezte szeptemberben a dolgozókat, megállapodás hiányában az önként vállalt túlmunka elrendelésével. A kórház vezetése a tárgyalások során még rövid távú megállapodásra alkalmas ajánlatot sem adott, az egyszeri kompenzációként felajánlott, 1500 kórházi dolgozóra vonatkozó tízmillió forintos ajánlatát megalázónak és elfogadhatatlannak tartjuk - nyilatkozta dr. Németh Ilona főorvos, az EDDSZ 2004 Alapszervezet elnöke, aki hangsúlyozta, természetesen a sztrájk ideje alatt is biztosítja majd a kórház a sürgősségi ellátást.
A megyei napilap kérdésére a kórház főigazgatója elmondta, munkaügyi bírósághoz fordul, mert véleménye szerint a sztrájkfelhívás és a benne megfogalmazott követelések formailag és tartalmilag is jogszerűtlenek, egyebek mellett ellentétesek a kórház kollektív szerződésében foglaltakkal. Arra a kérdésre, hogy a jelenlegi helyzetben veszélyben van-e a kórház betegellátása, dr. Rácz Jenő kifejtette: bár egyelőre nem tudja, kik, hányan, milyen osztályon dolgozók és milyen formában csatlakoznának a sztrájkhoz, de a törvény előírta minimálisan elégséges egészségügyi szolgáltatást minden körülmények között biztosítania kell a kórháznak.
- Tárgyaltam többször is a dolgozókkal, az önkormányzati biztossal egyeztetve egy tízmillió forintos egyszeri juttatást is felajánlottunk, amit nem fogadtak el. Az igényeket a kórház ismert nehéz gazdasági helyzete miatt nem tudjuk teljesíteni, de tovább folytatjuk a tárgyalásokat, bízom a megállapodásban - nyilatkozta dr. Rácz Jenő, aki hozzátette: a munkaügyi bíróság a kórház ellen indított két dolgozói keresetet már elutasított. Az egyik a munkaidő-beosztással volt kapcsolatos, a másik az ügyeleti rend betartásával. (napló)