Fiatal tigris érkezett

Dua, a régóta várt szumátrai tigris végre megérkezett új otthonába. A tigris nemzetközi fajmegmentési program koordinátora ugyanis már tavaly ősszel kijelölte a Veszprémi Állatkertet új otthonául.

Bár eddig is találkozhattak tigrissel a látogatóink, azokat idős voltuk, vagy éppen tisztázatlan eredetük miatt nem lehetett szaportani. Ahhoz, hogy ilyen tiszta vérvonalú, fiatal egyedhez juthassunk, a tartási körülményeken kellett lényegesen javítani. Ennek pénzügyi fedezetét tavaly tudtuk előteremteni, mikor felépülhetett az új nagymacskaházunk, és a hozzátartozó két kifutó.

Amikor a kifutó és ház tervezésébe fogtunk, el kellett döntenünk, hogy melyik alfajú tigrist tartsuk hosszú távon. Az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége (EAZA) a szibériai és szumátrai tigris tartását támogatja, ezek megmentésére hívta életre a nemzetközi fajmegmentési programjait. Jelenleg az állatkertekben a szibériai tigris helyzete stabilabb, olyannyira, hogy már több él belőlük kifutókban, mint vadon, ezért a szaporításukat időnként már korlátozza is a szervezet. A viszonylagos gyakoriság oka az, hogy az állatkertek szívesebben választották a meleg házat nem igénylő, így olcsóbban tartható alfajt. A szumátrai tigrisből ezzel szemben kevesebb, kb. 100 egyed él Európa állatkertjeiben, így a Veszprémi Állatkert is ezen alfaj tartását tűzte ki célul.

Ennek ellenére Dua érkezéséig egy szibériai tigris uralta a kifutót. Az idős nőstényt együtt kívánjuk tartani a most érkezett fiatallal, addig, amíg meg nem érkezik egy szumátrai nőstény is. Utána új állatkertben fog költözni a koros szibériai nőstény. A tigris hímek viszonylag későn, 4-5 éves korukban válnak ivaréretté. Mindenesetre, hogy véletlenül se történjen „baj”, a szaporításra amúgy sem javallott szibériai tigrist ivartalanítani fogjuk.

A Stuttgarti Állatkertben tavaly májusban született hím a múlt héten érkezett az állatkertbe. Egyelőre még nem látható a külső kifutóban, az elkövetkezendő pár hét az új helyhez, és az idősebb tigrishez való szoktatással fog telni. Az már most látszik, hogy meghökkentően erőteljes és energikus tigris került Veszprémbe…

Dua viselkedésén múlik, hogy mennyi ideig tart a szoktatási időszak, amelynek főbb lépéseiről természetesen hírt adunk. (Endrédi Lajos, Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark)

Rovat: