Narancs-kék győzelem
Beküldte szerk -
Az időjárás délelőtt még kedvezőtlen arcát mutatta az eső miatt későbbre kellett halasztani a gyerekversenyeket végül minden futamot sikerült lebonyolítani a T-Mobile Criterium Tour kerékpárverseny-sorozat első, veszprémi állomásán, szombaton.
A veszprémi rajttal kezdetét vette a hat helyszínen megrendezésre kerülő T-Mobile Criterium Tour kerékpárverseny-sorozat. A Vuelta SE szervezésében szeptember 16-án lebonyolított viadal útvonala ezúttal megegyezett az Eisenkrammer Károly főszervező és csapata által 2001-ben megrendezett Tour de Hongrie prológjának útvonalával. Az időjárás délelőtt még kedvezőtlen arcát mutatta az eső miatt későbbre kellett halasztani a gyerekversenyeket. A Diákbajnokság első futamán már száraz útburkolat és a halovány napsütés várta a rajtvonalnál felsorakozott fiatalokat.
A diákok korosztályos futamai után tizenöt órától a profi versenyzők összecsapására került sor. Az 1600 méteres körpályán zajló viadalon nagy csata volt várható, mivel rajthoz állt többek közt az idei kritérium-magyarbajnok Ivanics Gergő aki tegnap a Millenárison megrendezett Omnium országos bajnokságon is a dobogó tetejére kerekezett , a korábban ötszörös országúti bajnok Steig Csaba, a pályán Svájcban B világbajnokságot nyerő Árvai Attila, az idei hegyi bajnok Szeghalmi Bálint valamint a sokszoros pályabajnok, a napokban Brnoból bronzzal hazatérő Berkesi András is.
A veszprémi nyitó szakaszon végül hármas Cornix-győzelem született, a dobogót a narancs-kék mezesek uralták. Az egyórás verseny első néhány kilométere után Csomor Zoltán meglépett társaitól, egy darabig egyedül hajtott és gyűjtötte a pontokat, majd fél-távnál utolérte őt csapattársa, Ivanics Gergely. A célig összedolgozva, váltott vezetéssel egyre nagyobb előnyre tettek szert a mezőnnyel szemben. A részhajrák során olyan helyzet alakult ki, hogy a végső befutó sorrendje döntött a Veszprém Nagydíj sorsáról ebből a küzdelemből az idei kritériumbajnok Ivanics került ki győztesen. Második Csomor Zoltán, míg harmadik a szintén Team Cornix versenyző Ábrok Norbert lett.