„Csak” balesetek történtek

Nem történt halálos baleset Veszprém megyei útjain az elmúlt hétvégén. Az országban tapasztalható „fekete hétvége” (24-ne haltak meg az utakon) a sérültek számában mutatkozott meg.

Az öt súlyos sérüléssel és 12 könnyű sérüléssel járó balesetben összesen nyolc személyt vittek komoly sérüléssel kórházba, 15 személy sérülése könnyűnek bizonyult. A balesetek közül a balatonkenesei vasúti átjáróban szombaton délelőtt történt személygépkocsi-vonat ütközése emelkedik ki. Az országos tapasztalattal egyezik, hogy az események nem az egy és kétszámjegyű főútvonalakra koncentráló ellenőrzések útszakaszain következtek be. Több balesetet nem lehetett hatósági eszközökkel megakadályozni.

Rosszullét közben esett el kismotorjával egy balatonfőkajári férfi pénteken dél körül a község egyik utcáján. Egy kátyúba hajtó nő szombaton napközben Jásd közelében kerékpárral esett el. Az esést mindkét személy könnyű sérüléssel úszta meg. Enyhén balra ívelő kanyarban tért le gépkocsijával az útpadkára egy nő Pulánál. A hirtelen ellenkormányzásba kezdő sofőr elvesztette uralmát járműve felett, majd az ellenkező oldalon egy fának ütközött. A helyszínről őt is könnyű sérüléssel vitték el. Délután (!) aludt el a volánnál az a férfi, aki Nagyesztergár és Zirc között közlekedett gépkocsijával vasárnap. Az árokba hajtó sofőr súlyos sérülést szenvedett. Az elmúlt év hasonló hétvégéjén eggyel kevesebb baleset történt, ám az akkor sérülést szenvedett 18 személy közül két fő életét vesztette – tájékoz tartott a rendőrség.

Rovat: