Az UNESCO WABT azaz a „World Academy of Biomedical Technologies Central European Section” 2006. augusztus 17-től 19-ig terjedően tartotta nemzetközi konferenciáját az ELTE Természettudományi Karának épületében. A világ számos országából érkeztek WABT tagok a tudományos ülésre. A tudományos konferenciát az alábbi témakörben hirdették meg: „Fenntartható Fejlődés és Innovációs Technológiák, különös tekintettel az Információs és Telekommunikációs technológiákra, amelyek a bio-gazdaságot, a bio-medicinát és egészségügyet támogatják”.

Augusztus 19-én az előadások témái elsősorban a fenntartható fejlődés témakörét érintették. A Palatinus részéről előadást tartottam „A globális ökológiai változások és a fenntartható fejlődés ellentmondásossága (The Paradox of the Global Ecological Changes and the Sustainable Development) címen.

Előadásomban részletesen kitértem minden olyan már megtörtént természeti és ember által okozott környezeti válltozásokra, melyek súlyosan veszélyeztethetik az emberiség jövőjét. Igyekeztem felvázolni azt a munkát, mely lehetővé teszi a látszólag elkülönülten zajló események szintetizálását, és egységes értelmezését, azért hogy a természeti folyamatokat kellő mértékben képesek legyünk megismertni. A „természeti katasztrófák” összefüggésének feltárása rávilágított arra, hogy az emberi tevékenységek, amelyek a természet megújulását nem veszik figyelembe, visszafordíthatatlan ökológiai károkat okozhatnak.

Az előadás a hallgatóktól elvárható érdeklődést váltott ki. Az összefüggések feltártását – a mértéktelen nyersanyagkitermelés, az energiatermelés és a közlekedés okozta üvegházhatások okán létrejövő klimatikus változások elemzését – kissé hitetlenül fogadták. A tényszerű adatokat, hogy az Amerikai Egyesült Államokban, Kínában és még a világ sok táján milyen szélsőséges időjárási viszonyok alakulnak ki, úgy értelmezték, hogy azok a statisztikai szórásba beletartozhatnak. A kérdésekre adott válaszomban felhívtam a figyelmet arra, hogy azt tekinthetjük természetesnek, ha a csapadékos időjárás, a napsütéses napok száma, az évszakok változása egyenletes ritmusban követi egymást. Fontosnak tartottam megjegyezni, hogy napjainkban és a közelmúltban az egyes tájegységekre jellemző csapadékmennyiség nem ütött el a 100 éves átlagtól, viszont annyi furcsaság történt, hogy ami eső korábban 60–80 nap alatt esett, az mostanság 2–3 nap alatt esik le. A rendkívül szerteágazó okokat ebben az írásban nem célszerű elemezni.

A konferencia szervezői augusztus 19-én, délután bezárták az ülést és jó szórakozást kívántak a nemzetközi konferencia résztvevőknek az augusztus 20-i rendezvényekre, aminek a csúcspontja az esti tűzijáték lett volna.

Dolgom végeztével az általam kedvelt Bakonyba mentem. Folyamatosan hallgattam az időjárásjelentést (mint általában) és több napja tudatában voltam annak, hogy augusztus 20. környékén időjárásváltozás lesz. Vasárnap (aug. 20.) koradélután lementem a Balatonhoz a Füredi-bölbe. Mint természetet figyelő ember észrevettem, hogy úgy délután négy óra környékén erőteljes nyugati áramlással felhősődés kezdődött. Visszatérve a Bakony fennsíkjára, este kb. 8 óra 15-kor, a teraszon ülve végignéztem egy villámlásokkal kísért vihart, ami aztán 21 óra 8–10 perc környékén elérte a fővárost. Meg kell jegyeznem, hogy a Bakony tetején, a kertben csak néhány száraz ágat tört le a viharos szél a fákról.

Másnap reggel hallottam a rádióban, hogy milyen vihar tombolt a budapesti tűzijáték alatt. Kicsit túlzónak éreztem a „tornádót kiáltó” és egyéb színezett tudósításokat. Tényszerűen közölték, hogy kb. 100–120 km/órás széllel csapott le a Dunára a vihar.

A szubjektív élményeket követően célszerű néhány adatot említeni, hogy ezt a hírt nemzetközi mércével mérve hová lehetne sorolni. A szélerősségeket háromféle – ugynevezett – skálabesorolás szerint értelmezik. Általánosan elterjedt a Beaufotr besorolás. Ennek megfelelően a 87–101 km/órás szélsebességet heves viharnak nevezi, a 102–120 km/óra sebességű szél orkánnak van feltüntetve, a hurrikán csak 120 km/óra felett alakulhat ki.

Létezik egy másik besorolási rendszer is amit Saffir-Simpson skálának neveznek (igaz ez a besorolás csak a hurrikánokra érvényes). Meglepő, hogy a 120–152 km/órás szélsebesség a hurrikán skálán a minimális megjelölést kapta, a 153–176 km/órés szélsebességet is csak mérsékletnek tekinti. A tornádók megjelölésére a Fujita-skálát alkalmazzák. Ennél a besorolásnál a 64–117 km/órás szélsebességeket mindöszesen csak csekély mértékűnek ítélik meg. Az un. F1 besorolás szerinti a 118–180 km/órás szélsebességet mindöszesen mérsékeltnek tekintik.

Az a vihar, ami előzőleg a Szombathely-Veszprém-Balaton-Székesfehérvár vonalon átvonult, az a Beaufort besorolásnak megfelelően heves viharnak volt minősíthető.

Teljes mértékben érthetetlen, hogy a tények ismeretében miért marasztalják el a meteorológusokat és a katasztrófavédelem szakembereit. A természet erőire – mint azt ahogy már korábban is írtam – nincs ráhatásunk. Nincs az a meterológus, aki garántálni tudja azt, hogy egy pl. politikai rendezvényen megfelelő hőmérséklet, páratartalom és lenge szellő legyen. A felelősséget mindig annak kell viselnie, aki az ok-okozati összefüggésnek megfelelően a katasztrófát előidézi.

Furcsa példákat lehet felhozni: ha valaki a Balaton-átúszásnál nem veszi figyelembe a viharjelzést, az felelőtlenül jár el, mert vízbe enged több száz úszót, de pl. 38 °C-os, szélmentes levegőhőmérséklet esetében, déli 12-órakor maratoni futást indítani is elgondolkodtató. Tudott szabály, hogy néhány ezer fő esetében bármilyen baleset, hirtelen hang-, fényhatás vagy robbanás pánikhangulatot idézhet elő. Ilyen esetekben az emberek ítélőképsssége jelentős mértékben megváltozik, és irracionális cselekedeteket is képesek végrehajtani.

A híradásokból tudhatjuk, hogy a tűzijáték megtekintésénél kb. 1 milliós tömeget becsültek a Duna-parton este 21 óra környékén, ami önmagában is potencionális veszélyhelyzetnek tekinthető megmozdulás. A Főpolgármester felelősségelterelési kísérletei nem fogadhatóak el, főleg azon indokok alapján, hogy a rendezvényt a kormány szervezte. Csak a Főpolgármester és annak hivatalai tudhatnak a váratlan eseményre reagálni, de csak úgy, ha van megfelelő „vészforgatókönyv”. Előfordulhatott volna az is, hogy egy irányt tévesztett rakéta véletlenül a Duna-parti tömegbe vágódik és felrobban. Egy ilyen feltételezett katasztrófa esetében a városvezetésének tudnia kell, hogy a mentés szinte lehetetlen és a pánik is elkerülhetetlen, mivel a helyszín ismeretében ki lehet jelenteni, hogy gyakorlatilag nincs menekülési útvonal a rakparti részen. Esetünkben a zűrzavart csak fokozta az áramkimaradás, a lezárt vagy szükített közlekedési szakaszok, illetve a járműforgalom szinte teljes megbénulása, amit az időközben ismételten elindított tűzijáték robbanás-hanghatásai csak fokoztak.

A Főváros azt sem vette figyelembe, hogy az árusok helyfoglalásai is mint térszűkítő tényezők voltak jelen a rakparton. Ahhoz sem kell tudományos elemzést végezni, hogy az ideiglenes barakkok, sátrak potencionális balesetveszélyt jelenthetnek vihar esetén, mivel statikailag ingatag építményeknek számítanak. Az már a városban kialakult morális mélypontot jelentette, amikor a viharban menekülő embereket szabályosan kirabolták. A Főpolgármester nyilatkozataiból az csengett ki, hogy csak a helypénz bevétele jelentette a fő feladatot a fővárosi önkormányzatnak, és ezzel minden feladatukat teljesítették.

A rendezvény szervezői és a helyet adó város a halálos áldozatokat követelő tragédiáért és károkért a „heves vihar”-t okolták, politikai és városvezetői hibát nem találtak. Akkor tehát kit lehet megbüntetni és felelősségre vonni? Kézenfekvőnek tűnt, hogy az ügyeletes meteorológus és a katasztrófavédelem ügyeletese okolható mindenért. Egy híradásból sem lehetett értesülni arról, hogy ezeknek az embereknek milyen intézkedési lehetőségei voltak. Ez elképesztő döntés.

Célszerű néhány Palatinuszi kiegészitést is a történethez hozzá fűzni.

Ismeretes, hogy hazánk időjárásváltozása nem vonatkoztatható el a globális klímaváltozástól. Az elmúlt évtizedben a településszerkezetek jelentős mértékben változtak és ez alól Fővárosunk sem kivétel. A hazai klímaváltozással kapcsolatban egy akadémikusunk azt nyilatkozta a Kossuth rádióban, hogy ezt csak a növények és az állatvilág fogja érezni, mert az emberek klímaberendezést fognak lakásukba telepíteni. Mindenki ítélje meg ennek a mondatnak a tudományos értékét. Azt viszont tényként kell elkönyvelnünk, hogy egyre több tarvágást és erdőirtást láthatunk hazánk szinte minden területén. A zöldfeleület egyre zsugorodik – autópálya építések, lakóparkok, zöldmezős beruházások stb.

Budapest területileg egyre terjeszkedik. Véderdői lassan ligetekké sorvadnak. Igen látványos tájszerkezeti „pusztításnak” lehet tekinteni pl. az M1–M7 Budapesttől kifelé vezető szakaszát, ami napjainkban már csak „láda” és „bádog”-városnak tűnik. Hegyeket bontanak el, és minden tenyérnyi földet betonoznak, aszfaltoznak. Rossz nyelvek szerint az is megtörtént, hogy egy bevásárló központ átadását el kelett halasztani, mert a hatóságok nem találták megfelelő méretűnek a zöld felületet (ez azt jelenti, hogy nem volt területileg elégséges a „zöldfelület”, ami persze lehet valamilyen silány minőségű fű, néhány tuja és egynéhány árva bokor (de ezek lehetőleg ne hullassanak sok levelet, mert akkor azt nagy költséggel kell összesepertetni). A problémát úgy oldották meg, hogy a lapostetőt zöldre festették. Tehát minden zöld tetejű bevásárlóközpont, vagy ipari parkban épült hangárszerű bádog építmény esetében élhetünk a gyanúval, hogy így oldották meg a zöldmezős beruházás előírásszerű zöldfelület kialakítását.

Az igazi probléma sok tényezős. Senki nem vizsgálja azt sem, hogy a főváros zöld szigetei miért zsugorodnak. Egyre nagyobb területet fednek le betonnal vagy egyéb burkolóval, ezáltal meggátolva a Fölt természetes szellőzését, párolgását. Azt szakemberek állítják, hogy a talaj szellőzésének hiányában a talajvíz egyre emelkedik. Klimatikus szempontok szerint az európai légszennyezetségi térképen Budapest már „szennyező” – a csúcsforgalmi időszakban. Az araszoló autók CO és CO2 kibocsátása elképesztő méreteket öltött. Senki nem gondolta végig azt, hogy az Augusztus 20-át megelőző napokban heteken keresztül kánikula volt, erős napsütéssel. Minimális ismeretek alapján is tudhatjuk, hogy a napsugárzás abszorbeálódott, azaz elnyelődik a betonrengetegben, ami azt eredményezi, hogy egész Budapest „felfűtődött” állapotba került, mint egy hatalmas cserépkályha. Napnyugta után a város így egy gigantikus hősugárzóvá vált. Tudott természeti jelenség, hogy a magasabb hőmérsékletű levegő felfelé áramlik.

Esetünkben a nyugati irányból jövő vihar akadálytalanul jutott el a Dunáig, ahol is egy igen erős száraz feláramlás csak erősíthette a szél erejét. A vihar – esetünkben – csak és kizárólagosan a természet törvényei szerint zajlott. Ennek megfelelően a katasztrófát az összetett, átgondolatlan emberi cselekmények sora okozta .

A heves vihar a természetben mérsékelt károkat okozott, csak néhány öreg fát tört ketté, amelyek a betonrengetegben éltek. A jelentős anyagi károk az ember által létrehozott épületekben, tárgyakban, eszközökben, sátrakban stb. keletkeztek. Megítélésem szerint ez az eset is igazolja azt, hogy környezetünkel, a természettel minden embernek egyre többet kell foglakoznia. A minisztériumi, hivatali jellegű természet-, táj- és környezetvédelem nem tudja igazi feladatát betölteni, mert a politika és a gazdaság határozza meg azt, hogy milyen feladatokat végezhetnek. Ismeretes, hogy USA gazdasági érdekeire hivatkozva nem írja alá a Kiotói Eggyezményt. (Most érkezett a hír, hogy Arnold Schwarzenegger – Kalifornia kormányzója – kiotói szellemben előkészítette az üvegházhatást okozó gázok csökkentésének törvénybe iktatását Kalifornia államban. Döntését csak üdvözölni lehet.)


Szacsky Mihály