Latinovits Emléknapok szeptemberben
Beküldte szerk -
A Petőfi Színház egy különleges rendezvénnyel tiszteleg Latinovits Zoltán, a "színészkirály" előtt, aki idén ünnepelné 75-ik születésnapját.
Emlékezzünk együtt a felejthetetlen művészre, akinek lénye és szellemisége ma is élője, alkotója színházi kulturánknak! Változatos programokkal, különleges vendégekkel várunk minden érdeklődőt!
Három nap Latinovits Zoltán személyének és művészetének jegyében. A színész különleges színpadi erejére, szuggesztivitására halála után is emlékezünk. Latinovitsot szerepei és versmondása tették igazán népszerűvé, de igazi vágya a rendezés volt. Színészi karrierje a debreceni színházban indult, majd az ország jó pár színházában megfordult, de egyedül a Veszprémi Petőfi Színházban nyílt lehetősége arra, hogy kőszínházi előadást állítson színpadra. Bár csak két évadban volt a veszprémi társulat tagja, e két év életében és szellemiségében is igen sorsdöntőnek mutatkozott. Első bemutatója, a Győzelem hatalmas siker volt, a szakma és a közönség körében egyaránt. A próbafolyamatban nem csak a rendezői munka, de az általa vágyott színházi közönség megteremtésén fáradozott, és a gyakorlatban valósíthatta meg színházi, művészi elképzeléseit.
A Veszprémi Petőfi Színház szeptember 8. és 10. között Latinovits Zoltán emberi, színházi és veszprémi "létezését" járja körbe: visszaemlékezéseken, felolvasásokon, filmvetítéseken, egyéb programokon keresztül. Többek között Ács János, Bujtor István, Cserhalmi György, Gajdó Tamás, Moór Marianna, Meszléry Judit, Nagy András, Jordán Tamás, Valló Péter idézik fel a "Latinovits-jelenség"-et, annak művészi és színháztörténeti vonatkozásait. A rendezvény állandó házigazdája Vallai Péter színművész lesz. A belépés minden programra ingyenes. (petőfiszínház.hu)